Már a februári közgyűlésben
Milliárdokról döntöttek, elfogadták Szombathely költségvetését 2016. February 25. 08:28 is téma volt, hogy a szombathelyi polgármester megbízásából, a Szent Márton év kapcsán új címerterven dolgozik Szombathely. Akkor Puskás Tivadar a közgyűlésen közölte: az új címer tervezést már egy éve elkezdték, és a püspök is egyetértett vele, hogy Szent Mártont akarják megjeleníteni a címerben.
Egy hónapja, május 3-án kérdeztünk rá először a városházán, mi a helyzet a szombathelyi címer-tervezéssel. A telefonos megkeresés után hivatalos levelet küldtünk az önkormányzathoz, amelyben, válasz reményében az alábbi kérdéseket tettük fel. Titkon látványtervben is bíztunk, kértünk azt is.
A hivatalos önkormányzati válasz május 18-án érkezett. Ebből annyit tudhattunk meg, hogy a "konzultáció elkezdődött", és a munkát szakemberek bevonásával végzi a város vezetése.
Szó szerint a szombathelyi önkormányzat válasza a következő:
Ahogyan arról a legutóbbi közgyűlésen dr. Puskás Tivadar polgármester is tájékoztatta a város képviselőit és Szombathely polgárait, a városunk címerének kiegészítésével kapcsolatos konzultáció elkezdődött. A munkát szakemberek bevonásával végzi a város vezetése. A közgyűlés, valamint az önkormányzat illetékes bizottságai akkor foglalkoznak a városi címerrel kapcsolatos előterjesztéssel, ha lezárult az előkészítő munka.
A választ megköszöntük, viszont továbbra is kérdés maradt a lényeg: KI ÉS MENNYIBŐL, MIT készít elő
Úgyhogy még május 18-án egy másik hivatalos levelet fogalmaztunk meg, benne újabb kérdéseket tettünk fel. A választ azóta is várjuk.
Tehát, ha valaki tudja, írja meg nekünk:
Addig is, míg nem láthatjuk az új szombathelyi címert, kreatív fotósunk megálmodta a magáét.
Kisokos a szombathelyi címerről
A város címere, mely egy 1734-ből származó polgári könyv kezdőlapján szerepel, a Gyöngyöskapu a fal egy részét és a kapu fölött álló kis tornyot ábrázolja. A torony egyik oldalán egy csillag, a másikon a félhold áll. Ezt a címer alkalmazták már a város által kiállított régi pergamen okmányokon is, mint függő pecsét, így például a megyei levéltárban őrzött, 17. században kiállított megyei házvásárlási okmányon. A város címeréről az önkormányzat 8/1991 (V.23.) sz. rendelete szól. (Forrás: wikipédia.hu)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!