Csütörtök délután 2 óráig két feljelentés is érkezett a rendőrségre elmaradt nyaralás miatt. A panaszosok többszázezer forintot fizettek ki a szombathelyi Business Class 2008 utazási irodának, az azonban nem szervezte meg számukra a nyaralást.
Az egyik károsult a Nyugat.hu-nak elmondta, hogy az irodában dolgozók az utolsó percig hitegették őket, majd amikor fel szerették volna venni a szombatra szóló repülő jegyeket az irodában, az ott dolgozók annyit közöltek velük, hogy a cég ellen csődeljárás folyik, így ők nem tudnak utazni sehova.
Minket 300 ezer forinttal károsítottak meg, na meg persze a füstbe ment máltai nyaralással. Amint ez kiderült, tegnap azon nyomban mentünk a rendőrsége. A velük együtt feljelentést tett párt 250 ezer forinttal rövidítették meg, de tudomásunk van olyan idős házaspárról is, akiknek 650 ezer forintjuk bánja
– fogalmazott Gabriella.Félvállról odavetve
Egy másik pórul járt utas, Ervin - akinek összesen szintén 300 ezer forinttal tartoznak - elmondta, hogy ők is azt hitték, minden sínen van, az ügyintéző még azt is elmondta nekik, hogy megvannak a jegyek, és melyik terminálról indul majd a gépük Máltára. Később betértek még az utazási irodába, ahol egy pár már reklamált, mire az ügyintéző félvállról odavetette nekik: ti sem tudtok repülni, de erről már küldött levelet. A további érdeklődésre pedig úgy reagált: csak ügyvéd jelenlétében hajlandó a továbbiakban bármit is mondani.
A levél egyébként meg is érkezett, de már csak azután, hogy telefonon közölte velünk: megvannak a jegyek. Becsaptak minket. Kíváncsiak vagyunk, hogy milyen további csalafintaságok derülnek ki a nyomozás folyamán
- mondta Ervin, hozzátéve, hogy úgy tudja, az iroda nevét Business Class-ról változtatta meg Business Class 2008-ra, esetleg talán pont azért, mert valamilyen oknál fogva csak így működhettek tovább.Mi is utánanéztünk a cég papírjainak és a netes nyilvántartás szerint csődeljárás nem folyik az említett kft. ellen, így valószínűleg más ok miatt nem kaptak a vendégek semmit a pénzükért. Szerettük volna megszólaltatni a cég képviselőjét is, azonban őt sem az irodában, sem pedig privát számán nem értük utol telefonon.
A rendőrség illetékese lapunk információit megerősítette, tájékoztatásuk szerint már elkezdték a nyomozást.