Szombathely utolsó kommunistája is beletörődött a rendszerváltásba?

Legalábbis a ház elé kidobált könyvek erről tanúskodnak...

Hiába történt meg a rendszerváltás negyedszázada, sokan még most is a szocializmusról ábrándoznak. Arról, hogy akkoriban nem volt bűnözés, mindenkinek volt munkája és a fiatalok sem paráználkodhattak naphosszat a tóparton Még mindig a Csótó Szombathely legromantikusabb randihelye 2014. August 07. 08:27 . Mondjuk banánt csak karácsonykor lehetett kapni és a tengert is max. évente egyszer lehetett megcsodálni, azt is főleg az akkori Jugoszláviában, de ez még belefért ellenpontnak.

A szocializmus vége Szombathelyen
A szocializmus vége Szombathelyen
mobilfotó

Nos, talán már az utolsó, még reménykedő helyi is feladta, és kiszórta a 11-es Huszár útján a ház elé az addig bibliaként tisztelt könyveket. Ezek között volt Az SZKP XIX. kongresszusának anyaga vagy A magyar népköztársaság fontosabb törvényei és kormányhatározatai. De simán csak az is lehet, hogy valaki a mama lakásában csinált rendet, és ezeket már feleslegesnek ítélte. De tény, ami tény: metaforának kitűnő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet