Végre Szombathelyen is lehet tisztességes kávét inni

Újhullámost. Ami nem keserű. Mert az a kávé, ami keserű, az rossz kávé. A Simple Day's a nyugati végekre is elhozza a kávéforradalmat.
Simple Day's kávézó Szombathelyen
Nyugat.hu

Kicsit messziről indítok. Muszáj, hogy tapintható legyen a kontraszt.

Másfél éve beültem egy Fő téri kávézóba (időközben be is zárt, s kikerült rá a kiadó felirat) , és kértem egy cortadót. Elég régóta iszom ezt a formulát, ami olyan, mint egy kisebb és erősebb kapucsínó, csak kemény tejhab és idétlen fahéjreszelék nélkül. Feltételeztem, hogy egy hely, aminek a fő profilja a kávékészítés, tudja, mit kell tennie. Hiszen csak egy olyan szót mondtam ki, amit a világ baristáinak milliói ismernek, és hát illik is ismerniük.

Sokat gondoltam: a felszolgáló még csak nem is hallott ilyesmiről. Sem a kávérendszerváltás emblematikus zászlóshajójáról, a flat white-ról. Nem járult hozzá a hangulatomhoz, hogy egy évvel később sem sikerült teljesíteniük a kérést, pedig nagyon reménykedtem a szakmai evolúcióban.

Továbbhaladva egy Uránia udvari kávézóba a fenti kérésre egy túlpörkölt-kormos ízű tejes löttyöt kaptam. Itt már filterkávét is árulnak - aminek a lényege, hogy egy leheletvékony, erre a célra kifejlesztett papírszűrőbe helyezett kávéőrleményt "forrázunk le" vízzel, ami lassan lecsöpög egy ibrikbe -, ezt viszont hiába kértem ki, azzal a lendülettel ment a lefolyóba. Olyan volt, mint az univerzum legelcseszettebb hosszúkávéja, félúton a szenes ízű és az íztelen között.

Jó időre letettem arról, hogy a szombathelyi szülőlátogatásaim alkalmával kávézni merjek a város közepén. Aztán idén júliusban a szemem elé került egy addig nem látott fekete tábla. Fehér szöveggel. Bementem. És örültem.

Simple Day's kávézó Szombathelyen
Nyugat.hu

Mert tudtak csinálni flat white-ot és cortadót is. Nem néztek rám értetlen szemekkel, hanem elkészítették, ahogyan kell, pontosan azzal az állagú gőzölt tejes réteggel, amivel kell, és pontosan azzal a nem durván olaszos, hanem világos pörkölésű kávébabbal, ami azt a citrusos ízt kölcsönzi a koffeinisták kedvenc italának, ami az újhullámos kávézás egyik alapvetése.

A Simple Day's ennek a trendnek az első hiteles szombathelyi képviselője, ez egyértelműen kijelenthető

És ez azért fontos, mert olyasmiről beszélünk - hogy egy faékegyszerűségű példával éljek -, mint amikor az első elektromos meghajtású autók megjelentek a robbanómotorral szemben, vagy amikor rájött az emberiség, hogy nem a lacibácsis brutálkonyha az etalon, hanem lehet enni jót egészséges kivitelben is.

Simple Day's
Nyugat.hu

Ez a minőségorientált tudatosság hozta el itthon a bor- és gasztro- és kézművessörforradalmat, úgyhogy pont ideje volt, hogy a koffeinisták is megkapják a magukét.

És kapják meg csak Szombathelyen is.

A kávékultúra most zajló, harmadik hulláma egyébként az egykori kávéházak, majd az otthoni instantozás és kotyogózás, majd a nagy multiláncok megjelenése után azt a folyamatot jelöli, amikor már a teljeskörű odafigyelés válik a kávékészítés középpontjává. Vagyis fontos a termőterület, a pörkölés művelete, egyáltalán az, hogy végigkövethető a kávé útja a növény plántálásától a fogyasztásig.

Simple Day's kávézó Szombathelyen
Nyugat.hu

Ami miatt, igen, igaz, hogy az emlegetett flat white 800 forintba kerül, de érdemes látni, hogy ezzel azt a törődést fizetjük meg, ami megalapozza a gyomorba töltött végeredményt: az ültetvényes gondozó kezeit, a kávégyümölcs-szüretelő odafigyelését, a száraz vagy nedves tisztítási eljárást, a pörkölőüzem matekosan precíz, századmásodpercre kiszámított munkáját, végül a kávézóba eljuttatott babok barista általi alapos feldolgozását, attól függően, hogy milyen kávét kérünk.

Hát ezt nyújtja végre a Simple Day's is. És ennek függvényében például a legjobb hazai pörkölőüzemmel dolgoznak, a Casino Moccával, aminél több világklasszis barista versenyző dolgozik (ha úgy tetszik, a kávézás Conor McGregorjai).

Ha pedig mindez nem volt elég, boldogan rukkolnak elő céges reggelikkel, diákoknak kedvezményekkel, ebédidőben bisztrósan újragondolt magyar és klasszik olasz konyhával.

Simple Day's
Nyugat.hu

Azt is hallom közben, hogy még a sok helyen snassz pizzát is ennek szellemében alakították át

Különleges, eredeti recepteket kipróbálva, olasz pizzasütő mester által betanított technika alapján készítik a pizzáikat, eredeti olasz alapanyagokból.

Mindezt egy olyan környezetben, ami a New York-i hipszterfőváros Williamsburgből se lógna ki látszóbetonos, iparian egyszerűre szabott, felesleges díszekkel meg nem nyomorított, minimál belterével.

Szóval végre egy kicsit beköltözött a nyugatos fejlődés a szombathelyi Fő tér végébe. Éljünk vele, igyunk benne, jó lesz nekünk.

(X)

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!