Két külön repülővel indultak vissza Magyarországra az AVUS fiatal pólósai, miután embertelen körülmények fogadták őket
Embertelen körülmények fogadták a szombathelyi fiatal vízilabdásokat Kutaisziban 2015. October 31. 07:54 a georgiai (grúziai) Kutaisiban. A tervezett nyolc nap helyett négy nap után voltak kénytelenek hazarepülni.
Úgy tudjuk, Budapesten bevárták az éppen ott játszó fiatalabb korosztály játékosait, majd egy busszal együtt érkeztek meg szombat kora este a szombathelyi Fedett Uszodához, ahol rögtönzött szülői értekezletet is tartottak Juhász Tibor, az AVUS elnökének vezetésével.
A körülbelül egy órás tájékoztató paprikás hangulatban zajlott, az üggyel még mi is foglalkozni fogunk a napokban.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!