Szombathelyi egyetemi hallgató fejleszti a rendőrség bűncselekmény-követő alkalmazását

Egy éve működik együtt az ELTE-SEK a megyei rendőr-főkapitánysággal.

Gyarmati Levente Kálmán, az ELTE-SEK programtervező informatika szakos hallgatója kezdte meg a CryptoTracker elnevezésű alkalmazás fejlesztését, amely már demóverziójában is képes a kriptovaluta-tranzakciók követésére és az adatok megjelenítésére. A szoftver a kibertérben zajló bűncselekmények felderítésében nyújthat komoly segítséget, hiszen a bűnözők gyakran kriptovalutákban rejtik el az illegálisan megszerzett pénzt - írta közleményében a rendőrség.

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság és az ELTE Savaria Egyetemi Központ egy évvel ezelőtt, 2024. október elején kötött együttműködési megállapodást, melynek évfordulóján a szakemberek most összefoglalták az elért eredményeket. Az együttműködés célja, hogy az ELTE szakmai tudása és a főkapitányságon dolgozók gyakorlati tapasztalatai találkozzanak, és ennek nyomán kézzelfogható, a mindennapi munkában is hasznosítható fejlesztések szülessenek. Az együttműködés három fő területet ölel fel: a kiberbiztonságot, az adattárolást és az adatfeldolgozást.

Négy pillér, ami bővíthető

Az együttműködés négy pilléréből az egyik a már említett fejlesztés, a másik a célzott képzések rendszere, amelyek keretében az elmúlt évben hét különböző tematikájú tanfolyamot tartottak az egyetemen 68 rendőrségi dolgozó számára. Az adatbázis-kezeléstől és a digitalizációtól kezdve az irodai programcsomagok használatán át egészen a felhőalapú technológiákig terjedtek, gyakorlati tudást nyújtva a résztvevőknek.

A harmadik pillér a tanácsadások sora, melyek januártól szeptemberig összesen 140 órában valósult meg. A szakemberek a kriptovaluta-tranzakciók nyomon követésének lehetőségeire fókuszáltak, de foglalkoztak oktatásfejlesztési és adatelemzési kérdésekkel is.

A negyedik pillér az oktatás: szeptemberben elindult a Kiberbiztonság alapjai című szabadon választható tantárgy, amelyet az egyetem a rendőrség szakembereinek bevonásával dolgozott ki és tart. Az órákon nemcsak informatikus hallgatók, hanem bármely szakról jelentkezhetnek a diákok, hogy elsajátítsák az internetes csalások felismerésének és megelőzésének gyakorlati módszereit.

A felek az együttműködést a jövőben új területekre is kiterjesztenék, például a pedagógusképzésre, ahol a leendő tanárok a kábítószer-megelőzéshez szükséges ismereteket sajátíthatnák el. Emellett a főkapitányság továbbra is nyitott arra, hogy szakmai gyakorlatra fogadja az egyetem hallgatóit - írja a közlemény.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet