A kormányrendeletek miatt az orvos és beteg személyes kapcsolata korlátozott lett, vagy adott esetben teljesen megszűnt. Ez merőben megnehezítette a betegellátást, hiszen a háziorvosoknak még a krónikus betegek vizsgálatát is telefonon kellett végezniük. A kórházakban kizárólag azokat a műtéteket végezték el, melyeknek halasztása egészségkárosodással járt volna, így a hangsúly intenzíves munkára terelődött.
Felfüggesztették a beteglátogatást, a hozzátartozóknak kizárólag az elbúcsúzás volt engedélyezett a végstádiumban lévő betegektől. A látogatások megszüntetése a hozzátartozókat és a betegeket érintette hátrányosan.
Az orvosok ilyenkor igyekeznek betölteni a látogatók és a családok támogató szerepét, kisebb-nagyobb sikerrel. Nincsenek metakommunikációs csatornák, nehéz a telefonon keresztül megnyugtatni a családtagokat.
– mondta a CorvinusOnline-nak Dr. Demján Mónika, salgótarjáni aneszteziológus.
Dr. Kovács Éva szombathelyi háziorvos és foglalkozás-egészségügyi szakorvos szerint ez nem egy egyszerű helyzet, mivel a beteg elbagatellizálhatja saját panaszát, vagy éppen nem említ meg egy esetleg fontos tünetet. „A vizsgáló részéről még nagyobb odafigyelést igényel a betegvizsgálat, mivel nem az összes érzékszervével tudja kompletten vizsgálni a beteget” - mondta. Ilyen körülmények között a vizsgáló orvos részéről sokkal nagyobb a befektetett energia, hiszen nagyobb az esetleges hibázás esélye is.
Több empátia, többszörös visszakérdezés és lelki segélynyújtás is része a telefonos vizsgálatnak. A kommunikáció során az orvosokra a betegek megnyugtatásának feladata is hárult, ugyanis a legtöbb légúti panasszal telefonáló beteg egyből koronavírus fertőzöttnek gondolja magát.
Dr. Nagy Bea gyermekorvos hasonló nehézségekbe ütközött, hiszen amikor leállt a befogadás, „a szülőkkel való kapcsolattartás áttért a telefonra, e-mailre vagy éppen a Skype-ra, nehéz összeegyeztetni, hogy ki, mikor, melyik készüléken keres, valamint közben dokumentálni is kell az eseteket, ami nem egyszerű.”
Dr. Benczes Réka, nyelvész, a Budapesti Corvinus Egyetem, Kommunikáció és Szociológia Intézet kutatója és oktatója egy újabb küzdelemnek látja a helyzetet. „Nagy a nyomás az orvosokon, az egészségügyi szakembereken, hogy egy ismeretlen, nehezen megfogható betegségről úgy beszéljenek az érintettekkel, hogy az ne gerjesszen bennük további félelmet, és könnyebben tudjanak »megküzdeni« a vírussal.”
„A modern orvostudománynak köszönhetően számtalan, korábban halálosnak tartott kórt sikerült legyőznünk, de a betegségtől (és a megbetegedéstől) való eredendő félelmünk a mai napig megmaradt. Félünk attól, ami ismeretlen és megfoghatatlan, és ezt nyelvünk is tükrözi – nagyon sok betegségről kizárólag figuratív, metaforikus kifejezések segítségével tudunk csak kommunikálni” – mondta Benczes Réka.
A koronavírust is leginkább metaforák útján vagyunk képesek értelmezni. »Háborúban állunk« egy »láthatatlan ellenséggel«, amely »megtámadja« az egészséges emberi sejteket és végül »megszállja« az egész szervezetet.
A háborús metafora egyfelől hasznos abból a szempontból, hogy értelmezhetőbbé, megfoghatóbbá teszi számunkra a vírust, másfelől azonban aggodalmat, szorongást válthat ki a befogadóban.
A jövőben a vírustól függően változhat az egészségügyben a betegek fogadása és a jelenlegi „háború” a koronavírussal remélhetőleg hamar véget ér, és visszatér minden a normális kerékvágásba.
