Az ELTE csapata a Philip C. Jessup nemzetközi jogi perbeszédverseny döntőjébe jutott, ahol a Columbia University hallgatóival fognak megmérkőzni. A magyar csapatnak van egy szombathelyi származású tagja is, Buda Zolta.
A versenyen világszerte több mint 600 egyetem vett részt.
A versenyzőknek a hágai Nemzetközi Bíróság előtti jogvitát kell szimulálniuk, fiktív államok képviseletében. A verseny írásbeli és szóbeli szakaszból áll, a csapatok tavaly szeptember óta dolgoznak a jogeseten. Az idei jogeset államfelelősségi, nemzetközi környezetvédelmi jogi és emberi jogi kérdéseket érint.
A döntőbe jutás történelmi siker a csapat számára, aki előben szeretné követni a döntőt, az ezen a linken, magyar idő szerint este nyolc órától megteheti.
A csapat tagjai: Bazsó Gábor, Buda Zolta, Koncsik Marcell, Szép Vanessza
Felkészítők: Kajtár Gabor, Sulyok Katalin, Pap Dániel