Szombathelyről indult annak a várkerületnek a polgármestere, ahol az önkormányzat bezáratta Szamos Miklós cukrászdáját

Böröcz László húsz éve van a politikában, volt a Fidelitas elnöke és országgyűlési képviselő is.

A Ruszwurm néhai tulajdonosának, Szamos Miklósnak a másik cukrászdájánál, a Dísz téri Korona Kávéháznál is végrehajtók jelentek meg péntek reggel hét órakor a budai Várban, és bezáratták a cukrászdát - írta a 24.hu. Hozzátették, ezzel pont került egy másfél évtizede húzódó bérleti vita végére.

Bezárták a cukrászdát, meghalt a tulajdonos

A budavári önkormányzat szerdán záratta be a Mátyás-templom szomszédságában található, legendás Ruszwurm cukrászdát. A cukrászda tulajdonosa Szamos Miklós volt, akinek nevéhez az egész országban kapható, minőségi Szamos-sütemények köthetőek. Szamos Miklós a cukrászda bezárása után pár órával infarktust kapott és elhunyt. A cukrászda előtt süteményeket és mécseseket helyeztek ki az ott dolgozók, amíg a végrehajtók birtokba nem vették az épületet.

A Ruszwurm cukrászda
Forrás: ruszwurm.hu

A bezárások mögött egy 15 éve húzódó ingatlanvita áll. Az önkormányzat drasztikusan fel akarta emelni a bérleti díjat, amit Ruszwurm Kft. nem fogadott el, emiatt az önkormányzat 2015-ben felmondta a bérleti szerződést, és évekig tartó pereskedés kezdődött a két fél között. A 2019-es választást követően átmenetileg a V. Naszályi Márta vezette önkormányzat felfüggesztette a pert, azonban 2020-ban folytatódott a bírósági eljárás.

A bírósági perek végén a Kúria jogerősen az önkormányzatnak adott igazat, és kötelezte Szamosék cégét a helyiségek visszaadására, valamint az általa felhalmozott több mint 300 millió forint tartozást megfizetésére. Tavaly ősszel az önkormányzat új, fideszes vezetése a bírósági jogerős döntést tudomásul véve két ajánlattal is megkereste a tulajdonosokat, hogy megmentsék a híres cukrászdákat, de Szamosék egyiket sem fogadták el.

"Nem tehettünk mást"

A Ruszwurm cukrászda bezárása után az I. kerület polgármestere, Böröcz László azt írta, a cég a mai napig sok száz millió forinttal tartozik az önkormányzatnak, ezek után és a bíróság döntése következtében az önkormányzat nem tehet mást, mint hogy birtokba veszik az ingatlanokat.

Böröcz László Ágh Péterrel 2015-ben
MTI Fotó: Marjai János

Böröcz László neve ismerős lehet a szombathelyieknek, a politikus Vas megyéből indult, és Ágh Péterhez hasonló utat járt be. Gyermekkorát Gencsapátiban töltötte, Győrben érettségizett, a Corvinuson szerzett diplomát. 2003-ban lépett be a Fidelitasba, aminek operatív majd ügyvezető alelnöke, 2015-től 2019-ig elnöke volt. 2010-ben az V. kerületi egyéni választókerületben szerzett országgyűlési mandátumot. 2022-ig volt képviselő, kétszer egyéniben, egyszer listáról jutott a parlamentben.

2024-ben a Fidesz jelöltjeként nyerte meg a polgármester-választást a budavári I. kerületben. A hang.hu akkori cikke szerint Ellenzéki politikusok állítása szerint elsősorban Venezuelából menekült magyar állampolgárok szavazataival sikerült Böröcznek nyernie, ki ezt érdemben nem is próbálta megcáfolni. A kerületi képviselő-testületben 8 - 5 arányban a Fidesznek van többsége.

Azt ígértük, hogy több tényfeltáró, oknyomozó cikket és dokumentarista videót készítünk nektek. Ez a cikk is a ti segítségetekkel született meg.

Itt támogathattok minket, hogy még több hasonló tartalmat készíthessünk nektek:

Nyugat Média és Világháló Egyesület:
Bankszámlaszámunk:CIB 10700127-68788195-51100005
Adószámunk:18889332-2-18

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet