Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Szombaton és vasárnap lesz a leghidegebb

Jelentős enyhülés csak a jövő hét második felében várható.

Szombaton reggel erősen fagyos idővel indul a nap, -16 fok is lehet egyes helyeken, majd a kora délutáni órákra is csak gyengül, de nem szűnik meg a fagy – az eumet.hu előrejelzése szerint. Napsütés lesz jellemző időnkénti vékony felhőzettel. Többnyire mérsékelt erősségű, az északnyugati országrészben még erős lökésekkel is kísért Északi szél fúj. Este és éjjel, az északkeleti határvidéken lehet felhősödés, kisebb hószállingózás, de jelentős mennyiség nem várható. Másutt csillagfényes és ismét erősen fagyos idő lesz.

Vasárnap folytatódik a fagyos, napos idő időszakos, gyenge felhősödésekkel, hajnalban -16 fok is várható. A középső országrész kivételével ismét felerősödik az északi szél, hozza az utánpótlást a fagyos levegőből. A hajnali erős fagy napközben enyhül, de éppen csak fagypont köré, néhol kevéssel a fölé, máshol pár fokkal az alá várható a maximum hőmérséklet. Éjszaka csillagfényes, derült, ismét erősen fagyos idő várható. A Dunától keletre eső térségben gyenge vagy mérsékelt légmozgás ígérkezik, míg a Dunántúlon élénk, erős É-i szél fúj.

Péntek reggel a tényleg brutális hideg miatt a Mokka vendége volt Németh Lajos meteorológus is, hogy arról beszéljen, ami most mindenkit érdekel, vagyis, hogy meddig is marad pontosan velünk ez a farkasordító hideg. Kezdésenek elmondta, a szombat még a péntekinél is hidegebb lesz, megdőlhet a -27 fokos hidegrekord is, amit egykor Zabaron mértek. - írja a Bors .

Németh Lajos elárulta azt is, a szibériai hideggel érkezett szél legalább megáll a hétvégére, ám ez közel sem jelent enyhülést, sőt, még hidegebb lesz tőle. Főként az Északi-Középhegység területére jósol rettentő mínuszokat: itt -25 foknál is hidegebb lehet. Sőt, egyelőre nincs is olyan front a közelben, ami meleget sodorhatna fölénk, így egész jövő héten igazi téli időjárásra lehet számítani.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás

Tovább az oldalra