A nyaralás meghatározó része életünknek. Mai rohanó világunkban mindenkinek szüksége lehet egy kis kikapcsolódásra. A hétköznapokba, az úgynevezett „mókuskerékben” könnyen beleragadhat az ember. Amikor üdülésre kerül a szó, különböző úti célok jöhetnek számításba. Vannak olyanok, akik külföldet választják nyaralásuk helyszínéül, azonban az emberek másik csoportja inkább belföldre tervez.
Magyarország egy csodás ország, amelynek minden egyes szegletét érdemes felfedezni. A Dunántúlon a Balaton-part, és környékének jelenléte óriási vonzerőnek számít, ahol számos fesztiválon, és rendezvényen részt vehetnek a turisták, valamint az idelátogatók. Budapest is biztosít különböző eseményeken való részvételt, azonban az Alföldön a „Tisza fővárosában” is adódnak lehetőségek.
Szolnokot érdemes mindenképpen meglátogatni, mert azonkívül, hogy fontos gazdasági, kulturális, és oktatási központ, részt lehet venni rendezvényeken.
Az alábbi eseményeket érdemes meglátogatni a városban
Az egyik leghíresebb fesztivál a városban a Szolnoki Tiszavirág fesztivál, ami júniusban kerül lebonyolításra. Egyik előnye az eseménynek, hogy ez rendezvénysorozat, ami 2-3 napig tart. A rendezvényen kicsik és nagyok, felnőttek és idősek egyaránt megtalálhatják a számukra legideálisabb kikapcsolódási formát. Kézműves vásár, zenei programok, hajótúra, valamint park mozi várja a résztvevőket.
A Kárpát-medence kenyere rendezvény augusztus 20-án kerül megrendezésre. Szolnok másik legnépszerűbb eseménye közé tartozik a Gulyásfesztivál, amit minden évben megszerveznek augusztus végén-vagy szeptemberben. A Szolnok napja rendezvény szeptember 1.-jén kerül megrendezésre. A gasztronómia szerelmeseinek, valamint az érdeklődőknek a jó idő, a szórakozás, valamint a finom íz garantált. Az úgynevezett Halkolbász fesztiválon, valamint a Tiszaligeti napokon is részt lehet venni. Látható, hogy a fesztiváli paletta igen széles a városban, és már csak ezek miatt, illetve a nevezetességek miatt is érdemes lehet ellátogatni ide.
Mindezek mellett álláslehetőségek is adódnak Szolnokon. Szolnok álláskínálatában válogatni a különböző munkalehetőségek közül. Sőt, diákok is vállalhatnak munkát akár nyáron, mert ilyenkor a vállalatok nagy erővel keresnek munkaerőt bizonyos feladatok elvégzésére. Állást lehet találni rész, vagy teljes munkaidőben is. A részmunkaidő általában 4-6 óra munkavégzést jelent, amíg ezzel szemben a teljes munkaidő 8-12 munkaórát ölel fel. A rendezvények lebonyolítása óriási erőfeszítéseket igényel, és fizikai, valamint szellemi munkaerőre egyaránt szüksége lehet a vállalatoknak. Az urak számára a műszaki állások vagy a fizikai munka kedvezhet jobban. A tárgyi eszközöket, mint asztalokat, székeket, sátrakat biztosítani kell az eseményen résztvevők számára.
Az is előfordulhat, hogy mindezeket valahonnan el kell hozni, és a munkavállalóra bízhatják a szállítást is. Ebben az esetben a jogosítvány megléte elengedhetetlen. Napjainkban megfigyelhető, hogy a legtöbb állás már vezetői engedélyhez van kötve, és aki nem rendelkezik jogsival, az a személy már eleve hátránnyal indul a munkaerőpiacon. A rendezvényeknek vannak olyan feladatai, amelyek szellemi munkát igényelnek. A különböző programok, nyereményjátékok lebonyolításához hostess állást szoktak meghirdetni a cégek. A pozíció betöltéséhez elengedhetetlen a tapasztalat, valamint a középiskolai, vagy OKJ-s végzettség, illetve a kiváló kommunikációs készség, és a nyitott személyiség. További álláslehetőségek megtekinthetők a szolnokallas.hu/allasok oldalon.