Szörnyen áll Magyarország a megújuló energiaforrásokkal

2016-ban mi álltunk az utolsó előtti helyen az Európai Unióban.

Az Eurostat felmérése szerint az Európai Unió egész jó eredményeket produkált 2016-ban, már ami a megújuló energiát illeti. 30%-át tette ki ugyanis az EU teljes energiatermelésének. Ezen belül is a vízenergia a legjelentősebb, de szorosan követi a szélenergia, majd a napenergia is.

Megújuló energiaforrás 2016-ban az EU-ban
Eurostat

Ami viszont szomorúságot kell, hogy okozzon, az az, hogy Magyarország szinte alig vette ki ebből a részét. Nálunk és Luxemburgban mindössze 7% származott megújuló energiaforrásokból, míg a szomszédos Ausztria toronymagasan vezet 73%-kal. Utána jön Svédország 65%-kal, Portugália és Dánia 54%-kal és Lettország 51%-kal. Öröm az ürömben, hogy legalább nem mi vagyunk az utolsók: Málta mindössze 6%-ot tudott produkálni.

Megújuló energiaforrás 2016-ban az EU-ban
Eurostat
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet