Vígh Gábor nincs munkakapcsolatban a gyanúsítottal

A volt fideszes képviselő kijelenti, sem személyes, sem munkakapcsolatban nem áll a SZOVA Zrt-nél folyó nyomozás gyanúsítottjával.

Augusztus 31-én jelent meg „Tízmilliós csúszópénz miatt nyomoznak a SZOVÁ-nál” című cikkünk Tízmilliós csúszópénz miatt nyomoznak a SZOVÁ-nál 2010. August 31. 08:44 . Ebben a cégnél zajló nyomozást elindító feljelentés lényegesebb állításait közöltük. Többek között azt is, hogy: „A feljelentő azt is biztosra veszi, hogy a volt irodavezető jó viszonyban, sőt munkakapcsolatban áll a SZOVA igazgatóságának egyik tagjával, Vígh Gáborral, és a SZOVA felügyelőbizottságának elnökével, Marton Zsolttal.”

Vígh Gábor ügyvédje útján kereste meg lapunkat, amelyben kifogásolja az idézett részt. Vígh kérésére tehát közöljük:

„A cikkükben közölt tényállítás valótlan, mivel Vígh Gábor sem jó viszonyban, sem munkakapcsolatban nem áll a volt irodavezetővel.” A levél azt is írja, hogy Vígh 2010 február 1. óta nem tagja a SZOVA Zrt. felügyelőbizottságának. Valamint, hogy Víghnek „semmilyen módon nincs köze a jelzett ügyhöz, illetve személyhez”.

Vígh Gábor kérésének tehát eleget tettünk, de megismételjük, a kifogásolt állításokat nem lapunk, hanem a feljelentő fogalmazta meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Tízmilliós csúszópénz miatt nyomoznak a SZOVÁ-nál

A gyanúsított azt ígérte, a beruházási összeg 10 százalékáért el tudja intézni, ki nyerje a közbeszerzési eljárást. A szombathelyi Fraknó utcai társasház építéséről van szó.

Rendőrök nyomoznak a Szombathelyi Vagyonhasznosítónál

Befolyással való üzérkedés gyanúja miatt indult a rendőrségi eljárás. A tét egy több mint 100 milliós értékű építkezés.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet