A múlt héten egy olvasói észrevételnek jártunk utána, amikor azt írtuk, hogy „ Két különböző árat fizethetünk egy parkolóhelyért”. Az helyzet a Deák, Liszt és Hűbner utcák kereszteződésben állt elő. Az információs táblák tájékoztatása szerint ugyanis egy azon parkolóhelyre válthatunk 100-, és 200 forintért is jegyet egy órára.
Akkor a SZOVA ügyfélszolgálatán is érdeklődtünk az ellentmondásos helyzet miatt, és azt a magyarázatot kaptuk, hogy a KRESZ értelmében az adott útszakaszra behajtva a utca jobb oldalán található tábla utasítása van érvényben. A megtévesztő tájékoztató ábra azonban továbbra is félreértésekre adott okot.
Most a SZOVA levelet juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben az írja:
Nézetünk szerint Társaságunk mindent megtett, hogy a félreértéseket elkerülve a jogszabályoknak, rendeleteknek megfelelően, jogosan járjon el. Cikkük viszont rámutatott, hogy a kiegészítő táblák az ügyfeleink részére mégis csak félrevezetőek voltak, így még írásuk megjelenése napján korrigáltuk ezen problémát.
A levelet teljes tartalomban a fotóra kattintva érik el olvasóink.
(Egyébként köszönjük, mindent ilyen gyorsan!