Sztrájkolni fognak az SZFE dolgozói, ha a kormány nem teljesíti a követeléseiket

Ha a kormánnyal nem lesznek eredményesek a tárgyalások, legkésőbb szeptember 21-én sztrájkolni kezdenek a dolgozók.

Csütörtökön is sajtótájékoztatót tartottak a Színművészeti diákjai, 10 nappal azután, hogy elfoglalták az egyetem épületét. A hallgatók levelet küldtek Palkovics Lászlónak, amiben arra kérték az ITM miniszterét, hogy szólítsa fel a kuratóriumot a lemondásra, mert tevékenységüket illegitimnek tekintik. Hangsúlyozzák a levélben, hogy amíg a kuratórium lemondása nem történik meg, nem állnak fent egyetemükön a tanév elkezdésének lehetőségei.

Bejelentették, hogy az SZFE dolgozói sztrájkkal csatlakoznak az autonómiáért folytatott küzdelemhez, amennyiben eredménytelenek lesznek a tárgyalások a kormánnyal.

Követeléseik a következők:

- garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát

- állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit

- az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetem közössége határozhassa meg

- az egyetem rektorát, intézetvezetőit, osztályvezetőit demokratikus úton, a szenátus képviseleten keresztül az egyetemi közösség választhassa meg

- garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait.

A kormánnyal való tárgyalásokra az egyetem a következő sztrájkbizottságot delegálja: Csató Kata mesteroktató, Forgács Péter egyetemi docens, Karsai György egyetemi tanár, a doktori iskola vezetője, Németh Gábor egyetemi docens, Veszprémi Judit kommunikációs vezető.

Eredménytelen tárgyalások esetén legkésőbb 2020. szeptember 21-től határozatlan időre sztrájkba kezdenek. A sztrájkhoz csatlakozók névsora folyamatosan bővül, az első napon 85-en csatlakoztak. - írja az atv.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek