Szupermini tornát tartottak a szombathelyi, zalai és győri hokisok

Négy csapat csapott össze.

Szupermini tornát rendeztek nemrég a dunántúli jégkorongosok, melyen négy csapat mérkőzött meg egymással. A szombathelyiek ismét két csapattal állhattak ki a legkisebb zalaegerszegi és a győri hokisok ellen. Ez alkalommal pedig, mint a szervezők mondják, igyekeztek kiegyenlített erőviszonyokat összeállítani, így mind a fehér, mind a piros csapatban voltak tapasztaltabb és kezdő játékosok is.

A fehérek elsőre az Egerszegi Titánok gárdája ellen léptek jégre, ahol szoros, jó tempójú meccset játszottak, a pirosak pedig Titánokkal néztek farkasszemet. A fehérek másodikként a győriekkel mérkőztek meg, a lendület továbbra is kitartott és eredményes két meccs után tudtak szünetre menni. A piros együttes a Győri NEMAK csapatával csapott össze.

Balról jobbra álló sor: Raffai Mór, Velladics Gergely, Tóth Kornél, Fullár Zsigmond, Lengyel Noel, Bereczki Péter, Velladics Bence, Alapi Rebeka, Göncz Hanga. Balról jobbra térdelő sor: Sipos Botond, Mazzag Lőrinc, Németh Nimród, Szolga Bence, Kovács Huba, Major Márton, Szopori Benett, Kovács Kornél. Kapusok: Tóth Noel, Cziráki Levente. Edzők: Petényi Szilvia, Göncz Szabolcs
Szombathelyi Pingvinek Jégkorong Klub

A torna második részében a két Pingvin-gárda mérkőzött meg egymással, ahol egy igazán kiegyenlített és izgalmas összecsapást láthattak az edzők és a nézők. A fehér csapat utolsó meccsét újfent az Egerszegi Titánokkal játszotta, azonban az első találkozóval ellentétben most inkább a zalaiak bírták jobban. A pirosak pedig ismét a győriekkel meccseltek zárásként.

„A játéknap nagyszerűen sikerült, sok kis Pingvinünk szerzett gólt, aminek az online közvetítéseken keresztül örülhettek szüleik, rokonaik. A rendezésben sok szülő is aktívan részt vett, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni!” – mondta lapunknak Göncz Szabolcs edző.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport