Román szúrt meg románt Budapesten

A határon fogták el az elkövetőt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. szeptember 28-án este 11 óra körül Budapesten a VII. kerület Bethlen Gábor utca és a Garay utca kereszteződésében egy román állampolgárságú férfit kétszer megszúrtak, őt a mentők kórházba szállították.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A nyomozók a térfigyelőkamerák felvételeit visszanézték és azonosították a feltételezett elkövetőt és elfogatóparancsot adtak ki a 20 éves román állampolgárságú férfi ellen, akit 2019. szeptember 29-én hajnalban a Csanádpalota határátkelőnél elfogtak.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt, őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Életveszélyes...
-

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek