Tablót készít a szombathelyiekről az önkormányzat

Persze csak az kerül rá, aki szerepelni akar rajta. A képet beküldők között viszont nyereményeket is kisorsolnak.

Tablót készít a szombathelyi önkormányzat a "2000 éves város polgárairól" - hangzott el egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Mint megtudtuk, a "Szombathely portré 2024" része a szombathelyi identitásprogramnak, amit a közgyűlés tavaly márciusi ülésen fogadott el.

Prieger Szabolcs kulturális és városi nagyrendezvény-koordinátor lapunknak elmondta, bárki, aki szombathelyinek érzi magát (beleértve azokat, akik már nem itt élnek vagy csak ide járnak iskolába), nevezhet. A nagy tablóképet az Iseum előtti üvegfalra helyezik majd ki.

Az üvegfal összesen 12 részből áll, ebből egyet információs táblaként használnak majd, a további tizenegy részen pedig képek lesznek, melyek - mivel Szombathely neve 11 betűből áll - a város nevét fogják kiadni a távolból.

Valahogy így néz majd ki a tabló
Szombathely MJV

Prieger Szabolcs szerint ez a kezdeményezés az országban egyedülálló, hiszen több nagyváros terén is látható ugyan a város neve, azonban sehol sem ilyen formában oldották meg ezt. A végső alkotást Kassai Ferenc grafikus készíti majd el.

Kérdésünkre, hogy meddig tart a képküldés és van-e korlátja annak, hogy hány portré szerepelhet a falon, Prieger azt mondta: nincs.

Nyerni is lehet

Megtudtuk azt is, hogy minden beküldött portré után az önkormányzat 1000 forinttal támogatja a „Zseboroszlán” Vas Megyei Koraszülöttekért Közhasznú Alapítványt.

Azok pedig, akik képet küldenek, nyerhetnek, ugyanis minden beküldő nyereménysorsoláson vesz részt. Sőt, minden 500. beküldő után további nyereményeket sorsolnak ki, a főnyeremény pedig egy 300 ezer forint értékű elektromos roller.

A program a korábbi számítások szerint (amiben még négy fal szerepelt kb. 4800 fényképpel) 2 millió 200 ezer forintba kerül.

Képet felölteni ide kattintva lehet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet