“Tájfun, hurrikán, tornádó vagy mi volt. Borzasztó volt” - megszólalt a tegnapi görög vihar egyik magyar szemtanúja

Ítéletidő pusztított tegnap Görögországban, legalább hat turista életét vesztette csütörtökre virradóra a heves jégesők, szélviharok és esőzések miatt. Mivel a magyarok által is kedvelt üdülőövezetet is érintett a vihar, így magyar szemtanúja is volt.

Mint mi is beszámoltunk róla, ítéletidő pusztított Görögországban, ahol emiatt legalább hatan életüket vesztették. A Index egyik olvasóját a helyszínen, Szárti üdülőfaluban kapta el a vihar, így be tudott számolni az ott történtekről.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Az üdülőfaluban 8-10 ezer, többségében magyar és szerb turista tartózkodik. Mintegy 200 méteres sávban pusztította végig a vihar a települést: egy apartman tetejét leszakította a szél, és magával repítette végig ezen a sávon, letarolva mindent, ami az útjába került - mondta a szemtanú.

Az is kiderült szavaiból, hogy a viharban az ő autója is megrongálódott. Mint mondta, öt kilogrammos cserepek estek le a tetőről, az egyik ilyen az autójának a szélvédőjét zúzta be, de vannak olyan kocsik, amik totálkárosra törtek.

Jelenleg is fúj a szél és esik az eső az üdülőfaluban, ráadásul nincs áram, de a mobilszolgáltatás és a mobilnet is akadozik. Mindössze két kisbolt nyitott ki, a turisták nagy része ezek előtt áll sorban. Sokan a biztosítót várják, illetve az utazási irodák alkalmazottait, de aki tud, az már pakol össze, hogy hazamenjen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás