Készül az új energiakoncepció - Támogatják a spórolást

Ha minden a forgatókönyv szerint megy, nyárra elkészül az ország elkövetkező két évtizedére szóló energiastratégiája, melyet maga a klíma- és energiaügyért felelős államtitkár ismertetett Szombathelyen, az Energia Fórumon. Bencsik János a polgármesterrel, Dr. Puskás Tivadarral is tárgyalt, majd a sajtót is tájékoztatta koncepciójukról, de szóba kerültek egyetemi fejlesztések is.

Sok-sok tanácskozáson járt már az államtitkár és az elkövetkező hónapja is sűrű lesz, lévén, hogy az új energiastratégiáról nyilvános társadalmi párbeszédet indítanak a szakmai szervezetekkel, környezetvédőkkel fővárosban és vidéken egyaránt.

Szombathelyen járt Bencsik János energiaügyi államtitkár
Bencsik János
Mészáros Zsolt

A tervek szerint júliusban már a kormány, majd az országgyűlés elé kerül a koncepció, nemsokára tehát eldől a következő két évtizedben milyen energiapolitikát követ majd az ország.

Takarékoskodni fogunk

Bencsik János szerint a régi koncepcióhoz képest a legfőbb változást az jelenti majd, hogy nagyobb hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra, vagyis nem pusztán az energiaellátás biztosítására törekszik. Fontos törekvés az energiatakarékosság és a megújuló energiaforrások használatának terjesztése, támogatása.

Szombathelyen járt Bencsik János energiaügyi államtitkár
A polgármesterrel is egyeztettek
Mészáros Zsolt

Az államtitkár, mint mondta, azért is jött, hogy tájékozódjon azokról a nemrégiben megindult programokról, melyek a Környezet és Energia Operatív Programban (KEOP) tavaly sikeresen pályáztak támogatásra. A 40 milliárdos keretből 2.7 milliárd forintot nyert el Vas megye, míg - ahogy Bencsik hangsúlyozta - az előző ciklusban mindösszesen 1.6 milliárdhoz sikerült jutnia.

Spórolhat az egyetemi központ is

Húsz felsőoktatási intézmény is pályázott támogatásért, 400 millió forintot a NYME Savaria Egyetemi Központja (SEK) is kapott az oktatási épületek és kollégiumok felújítására. Az államtitkár kalkulációja szerint a beruházásnak köszönhetően a központ 60%-al kevesebb energiát fog felhasználni, így évente mintegy 20 millió forintot spórolhat meg. A projekt duplán hasznos, hisz komfortosabb, esztétikailag is szebb környezetet teremt az oktatáshoz, másrészről munkát ad az építőipari cégeknek.

A Premontrei Gimnázium is nyert támogatást
sadness

A SEK mellett a Premontrei Gimnázium 100 millió forintból újíthatja fel épületét, és támogatták a Városi Tűzoltóság kisebb volumenű beruházását is.

Ügyes vasiak

Bencsik szerint dicséret illeti a vasi kisvállalkozókat, akik az országos átlaghoz képest nagy számban indultak a támogatásért, főként a vendéglátóiparban, idegenforgalomban dolgozó cégek törekszenek épületeik energiatakarékos felújítására. Ők összesen 150 milliós támogatásban részesültek.

Az államtitkár a szombathelyi látogatást követően Vasvárra majd Pornóapátiba utazott, hogy a KEOP-os projekteket „ellenőrizze”. Vasváron szennyvíztisztító és elvezető beruházás támogattak, Ikerváron és Pornóapátiban pedig vízerőmű építését. Mint mondta, az új energiastratégia kiemelten foglalkozik a törpevízerőművek telepítésével.

Összességében tehát megújuló energiaforrások használatban, a környezeti infrastruktúra fejlesztésében, épületenergetikai beruházásokban és a természetes élőhelyek védelmében Vas megye – Bencsik szavával élve – „érintett lett”.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet