TASZ: Jogsértő az oltást nem kérő gyerekek adatainak gyűjtése

Az EMMI kérte erre az iskolaigazgatókat.

Kásler Miklós augusztus 17-én körlevélben adta utasításba az iskolavezetőknek, hogy mérjék fel a 12. életévüket betöltött tanulók iskolai COVID-oltása iránti szülői igényeket. A felméréshez a miniszter egy „jelentkezési lapot” is közreadott, amit az iskoláknak – az utasítás szerint – valamennyi szülővel ki kell töltetniük, sőt a kitöltött jelentkezési lapot a tanulók személyi aktájához kell csatolniuk - írja a TASZ.

Kifejtik azonban, hogy ha az iskolavezetők fenntartások nélkül követik a miniszter utasításait, akkor nemcsak a szülők, tanulók oltás iránti igényeit mérik fel, hanem név szerint feltérképezik az iskolába járó tanulók átoltottságát. Bár hozzáteszik, hogy azt üdvözlik, hogy augusztus 30-31-én és szeptember 2-3-án zajlik majd az iskolákban „oltási akció”, de "a kért adatkezelésnek jelenleg nincs sem jogalapja, sem pedig legitim célja, ezért sérti a tanulók és a szülők személyes adataik védelméhez fűződő alapvető jogát" - szögezik le.

A probléma nem az, hogy felmérik, hogy mely tanulók szülei tartanak igényt az oltásra, hiszen ez elengedhetetlen az oltási akció megszervezéséhez. Nem indokolható viszont az oltást nem kérők adatainak gyűjtése. A TASZ a jogsérelem orvoslása érdekében a NAIH-hoz fordul.

Hozzáteszik, hogy az is fontos, hogy az iskolák ne várják el, és főleg ne erőltessék az oltást nem kérő szülők nyilatkozatát, mivel ennek az adatnak a gyűjtésére nincs jogilag megfelelő felhatalmazásuk. Kiemelik: az iskola kétféle adatot gyűjthet jogszerűen: a szülők nyilatkozatát, hogy az oltás lehetőségéről szóló tájékoztatást megkapták, tudomásul vették; valamint az oltásra jelentkezők adatait. A TASZ szerint: ha az iskolák szeretnék elkerülni a jogellenes adatkezelés veszélyét, a legjobb, ha az oltást visszautasító szülők, tanulók adatait nem tartják nyilván.

Az iskolák számára emellett a statisztikai – vagyis nem név szerinti – iskolai adatgyűjtés viszont lehetséges, vagyis az iskolák felmérhetik, hogy a tanulók hány százaléka van beoltva, ügyelve arra, hogy a statisztikai adatokból ne lehessen konkrét tanulókra visszakövetkeztetni – írja a mancs.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet