Tavasznak tűnő dolog

Ilyen idő lesz a héten.

Hétfőn éjszaka kevés lesz a felhő, majd napközben nyugaton és a középső országrészben többször erősen megnövekszik a felhőzet, emellett több-kevesebb napsütés is valószínű. Délutántól nyugaton néhol kisebb eső lehet. Nyugaton időnként megélénkül a délnyugati szél, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Kedden változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Hajnalban nyugaton helyenként eső előfordulhat, de napközben csapadék már nem valószínű. Az északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

Szerdán éjszaka erősen megnövekszik, délelőtt északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, több órára kisüt a nap. Főként északon, északkeleten valószínű szórványosan eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű.

Csütörtökön gomolyfelhős, napos idő lesz, napközben csapadék nem valószínű. A délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

Pénteken északnyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet, szórványosan számíthatunk esőre, záporra. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű.

Szombaton felhős idő valószínű, helyenként eső, zápor előfordulhat. Az északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás