Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Távoktatás közben, online óra alatt halt meg a középiskolai tanárnő

Egy Bács-Kiskun megyei középiskola több mint húsz tanulója figyelte a monitort hétfő reggel, amikor tanárnőjük leesett a székről.

Körülbelül negyedóra telhetett el az órából, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy fennakadtak a szemei, a szája mintha egy kicsit habzott volna, aztán pedig leesett a székről - mondta el a Borsnak az egyik 11. osztályos diák, aki szintén részt vett az online órán. Az 52 éves tanárnő egy online tornaórát tartott a diákjainak.

Mivel a szerencsétlenül járt tanárnő mint mindig, most is bekapcsolta a kameráját és a mikrofonját, így a rosszulléte minden mozzanatát rögtön látták és hallották. A diákok ezért elkezdték kiabálni a nevét, és többen hívták is telefonon, mire nagyjából fél percen belül a férje rohant be a szomszédos szobából, aki azonnal hívta a mentőket, és megkezdte a felesége újraélesztését, de már sem ő, sem a kiérkező szakemberek nem tudtak segíteni rajta.

Az egyik diák azt is megjegyezte, hogy a közelmúltban többször is maradtak el online óráik amiatt, mert a tanárnőnek vizsgálatokra kellett mennie.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló

Tovább az oldalra