Tegnap este óta nem találnak egy 13 éves budapesti lányt

A rendőrök jelenleg is keresik és a lakosság segítségét kérik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó 13 éves Vas Virág eltűnése ügyében - írja a Police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatal lány 2021. július 29-én 22 óra és július 30-án 7 óra 30 perc között a XVII. kerületi otthonából ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról. A lányt a rendőrök jelenleg is keresik.

Vas Virág körülbelül 148 centiméter magas, vékony testalkatú. Fülig érő haja sötétbarna, szemüveget visel. Eltűnése előtt fekete, magasszárú tornacipőt viselt fehér cipőfűzővel, valamint egy piros-fehér hátizsákot és egy szivárvány színű csíkos, szövet válltáskát tartott magánál.

Vas Virág
Police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható lány tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló