Teherautónak ütközött egy kocsi az M30-ason, meghalt a sofőr

Olyan súlyos sérüléseket szenvedett az 53 éves férfi, hogy a helyszínen életét vesztette.

Halálos közúti közlekedési baleset történt 2021. július 5-én 4 óra 20 perc körül az M3-as autópálya 9350-es méterszelvényében, Hejőszalonta külterületén. Egy 53 éves férfi veszítette életét az M30-as Budapest felé tartó oldalán, Hejőszalonta külterületén – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az elsődleges adatok szerint egy személygépkocsi 53 éves kisvárdai sofőrje eddig tisztázatlan körülmények között hátulról utolérte, majd nekiütközött egy tehergépkocsi járműszerelvények. A baleset következtében az autó vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni.

A rendőrség a helyszínelés, és a műszaki mentés idejére az M30-as autópálya balesettel terhelt szakaszát lezárta, a forgalmat pedig a 35-ös számú főútre terelte.

(Címlapképünk illusztráció.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek