Hende Csaba 105 kilométert biciklizett tegnap

Honvédelmi miniszterként azért példát kellett mutatnia a Tekerj a sereggel! nevű túrán.

Célba értünk. 105 kilométert tettünk meg a mai napon.

Ezzel a mondattal posztolt ki egy sor képet Facebook-oldalára Hende Csaba. A Magyar Honvédség az idén már negyedszer szervezte meg a Tekerj a sereggel! túrát, ami azért nem kis kihívás.
Hende Csaba a rajtnál
Forrás: Facebook / Hende Csaba

A táv és a helyszín évről évre változik, az idén a Balaton volt a központban, azt kellett megkerülniük a túrázóknak. Azért nem egyhuzamban, a teljes táv 202 km, ezt két nap alatt kell megtenniük. Az első nap, szombaton Keszthelyről indultak, és az északi parton tekertek Balatonkeneséig, ami 105 km-t jelent.

Hende útközben
Forrás: Facebook / Hende Csaba

Hende az első napon biztosan ott volt, sok képet posztolt ki, ezek itt megnézhetők. Azt nem tudjuk, hogy a miniszter maradt-e a második napra, amikor a Balaton déli partján teker vissza a csapat Keszthelyre.

Hende egy pihenőhelyen
Forrás: Facebook / Hende Csaba
Hende Csaba a célban
Forrás: Facebook / Hende Csaba

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet