Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Százmilliós lopás a szombathelyi gyárban? - Telefonbiznisz bukással

Információink szerint több ezer (!) Nokia telefont lopott el néhány dolgozó a Jabil szombathelyi gyárából 1,5 év alatt. Jól éltek belőle, kocsira, házra is futotta. Valószínűleg az év vasi vagyon elleni bűncselekményét leplezték le.

A nyugat.hu megkeresésére a rendőrségi szóvivő megerősítette, hogy folyik vizsgálat az általunk felvázolt ügyben, azonban a nyomozás érdekeire való tekintettel semmi egyebet nem közöltek.

Meg nem erősített információink szerint legalább hat ember – többségében a szombathelyi Jabil munkatársa – érintett több mint ötezer Nokia telefon ellopásában. Ezt a mennyiséget másfél év alatt csempészték ki a gyárból. Úgy tudjuk, a gyárba érkező telefonok egy rövid ideig sehol nincsenek nyilvántartva, ezt a kiskaput használta ki néhány dolgozó. A röviddel a beérkezés után átpakolt és gyárból kivitt telefonok így nem kerültek be a nyilvántartásba, így egy ideig nem is hiányoztak sehonnan. A keletkezett rést pedig szintén kiskaput kihasználva foltozták be a raktárosok.

A módszer működött, ami elaltathatta a tolvajok éberségét. A lopott telefonokat információnk szerint orgazda vette át, a befolyt összegből pedig futotta új autóra (pl. BMW-re, a barátnőnek is), családi házra is. Úgy tudjuk, a rendőrök két raktárost is elvittek a Jabilből és házkutatást tartottak több munkatárs lakásán. Az akció sikeres volt, sok lopott telefon került elő. A nyugat.hu információja szerint a telefonokat egy ismert nemzetközi futárcég autója hordta ki a gyárból. A rendőrség már a sofőrnél is látogatást tett.

Volt olyan munkás, aki éppen kartont vágott a gyárban, amikor megjelentek a rendőrök, kivették a kezéből a szikét és már kattant is a csuklóján a bilincs. Az egyik Jabil alkalmazottól megtudtuk, hogy utólag már kezd összeállni a kép a dolgozóknak, sok apró jel volt, ami az események után már érthetőbb. Ilyen pld. a leltárba vett készletekről feltett kérdések, vagy hogy az a munkás, aki korábban fizetési nehézségekről, anyagi gondokról panaszkodott miért jelent meg egyik napról a másikra méregdrága autóval.

A lopott telefonok az alapmodellektől a csúcskategóriás készülékekig terjedtek. Volt közöttük olyan, ami a gyártás utáni teszteken nem felelt meg, ezért át kellett volna vizsgálni, de voltak olyan értékesítésre szánt telefonok is, amelyeket egyszerűen raktározni kellett volna, amíg nem érkezik rá megrendelés. De mint azt korábban írtuk, a telefonok még azelőtt eltűntek, mielőtt bekerültek volna a nyilvántartásba. Gyári füles alapján már gőzerővel dolgoznak a kiskapu befoltozásán.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló

Tovább az oldalra