Teljes útzár lesz Szalafő és Farkasfa között

Padkaépítési munkák miatt.

A Magyar Falu Program keretében padkaépítési munkákat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 7455-ös Őriszentpéter-Máriaújfalu összekötő úton, Szalafő településen - közölte lapunkkal a cég. A munkák 2023. szeptember 11-13. között, hétfőtől szerdáig 7 és 16 óra között zajlanak, melynek idejére teljes útzárat vezetnek be a szakemberek, ezért terelőúton lehet majd közlekedni.

A lezárt útszakasz két végén jelzőőrök irányítják majd a forgalmat. Mivel nem a teljes szakaszon zajlik a munkavégzés, de biztonsági okokból szükséges a teljes szakasz lezárása, ezért a közlekedők úticéljuktól függően a jelzőőrök helyszíni tájékoztatása alapján a lezárt útszakaszra, a munkaterület határáig indokolt esetben behajthatnak. A megkülönböztető jelzést használó járművek, illetve a Volánbusz járművei a munkaterületen át tudnak haladni. Aki Farkasfa községet Szalafőn át szeretné megközelíteni, azoknak az Őriszentpéter-Kondorfa-Csörötnek-Máriaújfalu-Farkasfa útvonal áll rendelkezésre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet