Fél kézzel lenyomná Európát

Élete első EB-jére készül a szombathelyi, mozgássérült szkanderes, Temesvári Zsolt.

Az szinte már természetes, hogy ha Temesvári Zsolt elindul az Országos Szkander Bajnokságon, akkor érem nélkül nem tér haza. Legutóbb a Somogy megyei Kadarkúton rendezett viadalon a mozgássérültek között +95 kilóban szerzett bajnoki trófeát. A jó szezonkezet pedig jó folytatást kíván, igaz „Maci” élete első Európa-bajnokságán már nehezebb lesz a feladat.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

- Május 13-án, vasárnap indulunk ki a lengyelországi Sopot városába. A túra nem lesz kicsi, hiszen az Északi-tenger partján terül el a település. Mindenesetre lesz időnk pihenni a verseny előtt, hiszen 16-án lesz az első megmérettetés. Van bennem drukk, hiszen ez lesz életem első kontinens viadala. Az ellenfeleket ugyan még nem ismerem teljesen, de azért feltérképeztem a mezőnyt. Az oroszok, ukránok, lengyelek, grúzok, akik a mezőny krémjét alkotják. Egyelőre komolyabb elvárásaim nincsenek magammal szemben, de természetesen, amit csak lehet, ki fogok adni, aztán majd meglátjuk – mesélt terveiről a nyugat.hu-nak Temesvári.

Temesvári Zsolt
Temesvári Zsolt és lánya Nati
Vágvölgyi Bálint
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport