Utolsó út – golfautóval

Bizonyos vélemények szerint nem szerencsés golfautókat használni a temetéseken. Nem illenek a gyászszertartások emelkedettségéhez.

Egyes - temetési szertartásokkal is foglalkozó - szakembereknek egyáltalán nem tetszik, hogy az elhunytak földi maradványait jobbára úgynevezett golfautóval viszik el utolsó útjukra a szombathelyi, Jáki úti temetőben. Az a véleményük, hogy ez az elektromos meghajtású jármű - bármilyen nagy gonddal alakították is át - semmiképpen sem illik egy emelkedett, ünnepélyes gyászszertartáshoz. Nincs benne semmi méltóságteljesség, túlontúl prózai, hétköznapi, éppen ezért - enyhén szólva - nem igazán szerencsés temetéseken használni.

Golfautó a Jáki úti temetőben
Nyugat.hu

A szóban forgó szakemberek egyikétől úgy értesültünk, hogy kritikájukat többször is megosztották már az illetékesekkel, de eddig nem történt semmiféle változás. Így aztán ők maguk mentik a menthetőt, ha alkalmuk nyílik rá. Amikor csak tehetik, jó előre figyelmeztetik a gyászolókat arra, hogy még az is megeshet - ezért ne csodálkozzanak el nagyon -, hogy hozzátartozójuk földi maradványait egy golfautó viszi majd el az utolsó útra.

A kritikusoknak viszont semmi bajuk a temetőben használatos másik elektromos autóval, azzal, amellyel főleg idős, mozgásukban korlátozott embereket szállítanak el szeretteik távoli sírjaihoz. Példaértékűnek tartják maguk is a szolgáltatást, s az a határozott véleményük, hogy erre való a temetői golfautó, nem másra.

Motorzörej és benzingőz nélkül

Kiskós Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója azt mondja, hogy neki még soha senki - se gyászoló hozzátartozó, se semmiféle szakember - nem tette szóvá, hogy a Jáki úti temetőben golfautót is használnak a temetéseken. S ő maga úgy tartja, hogy panaszra nem is lehet oka senkinek, mert a szóban forgó, tényleg nagy odafigyeléssel átalakított autó teljes mértékben megfelel egy gyászszertartás követelményeinek. Sőt, azt is nyugodtan lehet állítani, hogy ez a jármű bizonyos tekintetben alkalmasabb egy koporsó, vagy éppen egy urna temetői szállítására, mint a vállalat Mercedes vagy Hyundai típusú, benzines kocsijai.

Mivel a golfautó elektromos meghajtású, a gyászolókat nem zavarja se a benzingőz kiáramlása, se a motor zöreje, midőn utolsó útjára kísérik elhalálozott hozzátartozójukat. S ez is nagyon fontos szempont lehet. Persze aki úgy gondolja, megrendelheti a benzines kocsik valamelyikét is, természetesen az elektromos autóéval megegyező árért. De ha ilyen kívánsága nincs a hozzátartozónak, akkor a vállalat automatikusan a golfautót rendeli a temetéshez.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet