A kínai üzlet terjeszkedik a Borostyánban?

Bár a H&M kért működési engedélyt a szombathelyi Borira, a kínai ruhaüzlet most 30 eladót keres.

Érdekes papírlapok jelentek meg a Borostyánkő Áruház kirakatain: rajtuk egy titokzatos hirdető eladókat keres

a régi Kavalkád helyére

. Nem is keveset: harminc főt. Nosza, mi is felhívtuk a megadott telefonszámot, ami meglepetésünkre az alagsori kínai ruhaüzletben csöngött ki. A telefont egy igazán kedves és szolgálatkész úr vette fel, a probléma csak az volt, hogy nem nagyon beszélt magyarul.

Vajon hová kellhet ilyen sok eladó?
Garai Antal Atom

Mikor az állásról érdeklődtünk, elmondta, hogy jobb, ha helyben jelentkezünk, vagyis ha bemegyünk az üzletbe, és beszélünk a főnökkel. Munkatapasztalat nem feltétlenül szükséges, ha kell, betanítanak, a lényeg, hogy érdekeljen a munka. Eladni egyébként ruhát és cipőt kell majd.

Az egész Boriban egy gigantikus kínai ruhaüzlet lesz?
Vágvölgyi Bálint

Hogy ez pontosan mit jelent, azt még nem tudni: bár az nem valószínű, hogy a kínai felvételiztetne a H&M-nek, pláne nem ilyen hatalmas létszámban, az viszont elképzelhető, hogy ugyan a H&M már megkérte a működési engedélyt És valóban jön a Borostyánba a H&M 2014. March 17. 10:21 , azt még nem kapta meg, és a fennmaradó időben a kínai áruház átveszi az üres helyiségeket.

Vagy pedig Szombathelynek lesz még egy kínai ruhaboltja. De hogy akkor miért kellett mennie Plázamárka veszi be a Borit? 2014. March 04. 07:58 a már bejáratott Kavalkádnak, ahol szintén ugyanezeket a holmikat árulták, arra egyelőre nem tudjuk a választ.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

És valóban jön a Borostyánba a H&M

Kaptunk egy fülest a szombathelyi városházáról. Végre megvan a válasz a sok találgatásra, hogy mi történik a kiürült Borival.

Plázamárka veszi be a Borit?

Mi fog történni Szombathely egyik leghíresebb áruházával, miután végleg kiürültek az üzletek? Ki jön, és akik mennek, hova mennek?

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet