Tállai András pénzügyminiszter-helyettes számolt be arról a mai Magyar Nemzetnek, hogy ha a parlament megszavazza, akkor eltöröltetik az ajándékozási és az öröklési illeték a „testvérek közötti vagyonmozgások után”. A tárca úgy kalkulál, hogy a változtatás több tízezer embernek kedvez, s összesen évi négymilliárd forintot hagy állampolgári zsebben. Hogy kik számítanak testvérnek? A tervezet szerint mindazok, akiknek legalább egy közös szülőjük van; a mentesség az örökbe fogadott gyerekeknél is ezzel a megkötéssel érvényesülne. Ha minden igaz (a kétharmad a biztosíték rá), akkor már nyáron életbe lép a könnyítés. Amúgy a törvényjavaslatot még májusban nyújtotta be két Fidesz-alelnök, Kósa Lajos és Novák Katalin az Országgyűlésnek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!