A tetejével csapódott fának egy VW Nagykölked közelében – súlyosan megsérült a fiatal sofőr

A hátsó ülésen szerencsére senki sem utazott, nekik gyakorlatilag nem lett volna esélyük a túlélésre. A sofőrt már figyelmeztették az ismerősei, hogy a két végén égeti a gyertyát, de nem hallgatott rájuk. Most esélyt kapott az élete átértékelésére.

Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 8707-es úton, Ják és Nagykölked között, kedden délelőtt.

A tetejével ütközött fának egy VW Ják és Nagykölked között - súlyosan megsérült a fiatal sofőr
TM/Nyugat.hu

Nagykölked irányába tartott kölcsön gépkocsival egy huszonéves fiatalember, amikor az elmondottak alapján elaludt a volán mögött egy jobbra ívelő kanyar előtt.

A tetejével ütközött fának egy VW Ják és Nagykölked között - súlyosan megsérült a fiatal sofőr
TM/Nyugat.hu

A gépkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalra. A padkára futáskor a sofőr felébredt és jobbra kormányzással megakadályozta, hogy a sodródó gépkocsi árokba hajtson. A VW visszatért a menetirány szerinti jobb oldalra, ahol letért az útról és érintőlegesen ütközött két fával.

Érintőlegesen ütközött az első fákkal a Volkswagen, majd a levegőbe repült
TM/Nyugat.hu

A gépkocsi ezután a levegőbe emelkedett, az oldalára fordult és kb. 1,5 méteres magasságban a tetejével nekicsapódott egy vastag törzsű fának, majd a tetejére fordulva állt meg.

A tetejével ütközött fának egy VW Ják és Nagykölked között - súlyosan megsérült a fiatal sofőr
TM/Nyugat.hu

A helyszínre körmendi tűzoltók érkeztek. Az autó vezetője az elsődleges adatok alapján súlyosan megsérült, őt a mentők a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították.

A tetejével ütközött fának egy VW Ják és Nagykölked között - súlyosan megsérült a fiatal sofőr
TM/Nyugat.hu

Beszéltünk a járművezető egyik közeli ismerősével, akitől megtudtuk, hogy a fiatal sofőrt már figyelmeztették arra, hogy nem lesz jó vége annak, amit csinál, de az olvasók többsége most valószínűleg másra gondol, mint amire a barát.

A tetejével ütközött fának egy VW Ják és Nagykölked között - súlyosan megsérült a fiatal sofőr
TM/Nyugat.hu

A sofőr ugyanis éjjel-nappal dolgozott, a figyelmeztetésre pedig azt válaszolta, hogy ő bírja. A jelek szerint tévedett és szerencse, hogy ennek más nem itta meg a levét (leszámítva az előző nap műszakiztatott autó tulajdonosát.)

A tetejével ütközött fának egy VW Ják és Nagykölked között - súlyosan megsérült a fiatal sofőr
TM/Nyugat.hu

A helyszíni szemle ideje alatt félpályán haladhatott a forgalom, a műszaki mentés alatt teljes útlezárás volt érvényben, kb. negyed órán keresztül.

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló