Tíz méter hosszú fertőtlenítő kaput állítottak fel egy Baranya megyei polgármesteri hivatalban

Egy tíz méter hosszú sátorból kialakított fertőtlenítő kaput állítottak fel a Baranya megyei Hosszúhetény polgármesteri hivatalában. A párakapukhoz hasonló módon magyar fejlesztésű fertőtlenítő szert locsolnak a belépők ruhájára, amitől azt remélik, hogy így lassítani tudják a vírus terjedését. A kapu használata egyébként önkéntes.

A községháza kapuja mögött az épület folyosóján állították fel az azt egészségügyi sátrat, amelyet egyszerűen fertőtlenítő kapunak neveztek el. A polgármester külföldi üzletfeleitől tudta beszerezni az eszközt, amely már az első hullámban megérkezett, de csak most állították hadrendbe. 

"Egy olasz partnerem már márciusban a pandémia idején kifejlesztette ezt az eszközt. Csak azért nem tudtuk akkor elindítani, mert vártuk a ferőtlenítőszert, ami lényegében augusztus végén révbe ért, úgyhogy egy magyar fejlesztésű fertőtlenítőszerrel most ebben a kezdeti szakaszban üzembe tudtuk helyezni itt a településen." - nyilatkozta Csörnyei László, polgármester az ATV Híradónak.

A helyeik azt mondták, hogy ez egy jó ötlet, remélik segít is lassítani a fertőzést. Az LMP közelben élő egyik parlamenti képviselője is azt mondta, hogy ez egy jó kezdeményezés lehet. A hosszúhetényi fertőtlenítő kapu használata egyébként nem kötelező, de önkéntes alapon bárki átmehet rajta, ha úgy érzi, hogy ezzel nagyobb biztonságban lesz ő és a környezete.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek