Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Tíz szem nyugtatóra ivott alkoholt a parkoló autókba belehajtó sofőr - vádat emeltek ellene

A fiatalember nem izgatta magát túlságosan az általa összetört autók miatt, ehhez túl sok nyugtató volt a szervezetében. Annyira azonban nem volt bódult, hogy áthajtson a zajra kiszaladó szomszédon, így a helyszínen tudták tartani.

A Szombathelyi Járási Ügyészség bódult és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben lévő férfival szemben, aki nyugtatóra ivott szeszes italt majd ezt követően vezetett és okozott anyagi káros balesetet Szombathelyen.

A vádirat szerint a vádlott napközben folyamatosan nyugtatót szedett, összesen 10 szemet vett be, majd délután szeszes italt is fogyasztott.

Bódult sofőr által összetört autó Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Az esti órákban a vádlott Szombathelyen, a Kertész utcában közepes fokban ittasan az általa vezetett személygépkocsival áttért a menetiránya szerinti bal oldalra, ahol egy álló autónak ütközött. A vádlott ekkor hátramenetbe kapcsolt és 20 méter megtétele után a Patak utcában letért a szilárd úttestről a menetiránya szerinti jobb oldalra és nekiütközött az ott álló autó hátuljának, majd áttért a bal oldalra és egy másik autó elejének ütközött.

Bódult sofőr által összetört autó Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A vádlott a beszedett nyugtató hatóanyaga miatt, mely az alkoholos befolyásoltságát tovább súlyosította, bódult állapotban is volt.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sokkoló

Tovább az oldalra