Tizennyolc magyar szurkolót állítottak elő Münchenben

Volt, akit náci jelképek miatt.

„A bajor rendőrség 18 honfitársunkat állította elő a mai nap folyamán, tíz főt már kiengedtek, nyolc esetben még zajlik a jegyzőkönyv felvétele” – írta ki közösségi oldalára Szijjártó Péter külügyminiszter. „A legnagyobb tisztelet azoknak, akik vállalták az utazást Münchenbe. Vigyázzanak magukra hazafelé” – tette hozzá.

Ezerötszáz rendőr biztosította a szerda esti Magyarország-Németország mérkőzést Münchenben, és a helyi hatóságok különös figyelmet szenteltek a szervezetten érkező, Carpathian Brigade nevű csoportnak. A meccs előtt mintegy 600 magyar szurkoló gyülekezett a Wiener Platzon, ahol néhányuktól pirotechnikai eszközöket koboztak el, többeket előállították, és elvették a jegyeiket is.

Volt, akit náci karlendítés vagy náci jelképek miatt vittek be – írja a 444. Az egyik előállított magyar Vér és Becsület témájú tetoválása miatt került fogdába. Homofób transzparenseket is elkoboztak – idézi a lap a Süddeutsche Zeintungot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek