Több ezernyi önkormányzati munkahely szűnhet meg a rejtélyes elemzés szerint

„A Kormány eltökéltségének és hosszútávon gondolkodás képességének köszönhetően megkezdődött és tervezett módon halad a közigazgatási rendszer hatékony átalakítása." – kezdi bevezetőjét az a 2015-ös tanulmány, ami napok óta kering az interneten.

A Hatékony Helyi Közigazgatás címet viselő stratégiai tanulmány a már most is működő informatikai rendszer, az ASP (Application Service Provider) bővített bevezetéséről ír, amely biztosítaná, hogy

az önkormányzatok szoros kontroll alatt működjenek

.

A dokumentum forrása és a szerző ismeretlen, a nyelvezet és a feltárt részletek alapján azonban szakemberek írhatták. Ezt támasztja alá, hogy a jelentés nyilvánosságra kerülése után nem sokkal a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége nyílt választ fogalmazott meg, amelyben kérik a Belügyminisztériumot, hogy

mielőbb tegye egyértelművé az álláspontját

, azzal kapcsolatban, hogy a tanulmány hivatalos vagy sem.

De mi is az az ASP rendszer?

Az ASP informatikai rendszert elsőként 2015. júniusában adták át 11 közép-magyarországi önkormányzatnak. A hivatalos álláspont szerint a rendszer

gyorsabb, pontosabb ügyintézést biztosít, jogbiztonságot ad az embereknek

. Az egyik tervezett átalakítás, hogy az önkormányzatok a informatikai programnak eddig a tulajdonosai voltak, a jelentés szerint ez azonban változna: a megrendelő a kormány lesz, az önkormányzatok pedig csak a felhasználói. Ennek következtében a kormány számára az összes adat hozzáférhető lesz anélkül, hogy az önkormányzatoktól erre engedélyt kéne kérnie.

A dokumentum egyik állandó eleme – a minden oldalon felbukkanó „NEM PUBLIKUS!!” feliraton kívül - a korrupció elleni harc emlegetése. Ehhez egy 3 lépcsős programot állított fel a szerző, amiben az utolsó pont, hogy a döntéshozót és a végrehajtót szétválasztják. Így a polgármester

nem lesz képes korrupció kivitelezésére

. A jelentés szerint azonban ez csak egy tetszetős csomagolás, a valós ok az, hogy így lehetővé válik a közbeszerzések központi elbírálása.

Belülről emészti fel a munkahelyeket – jöhet a KÜSZ

A dokumentum leírja,hogy a hivatalnokok már a legelején is utálni fogják a rendszert; a dolgozók képzésekre és hosszadalmas adatfeltöltésekre számíthatnak. Ha a javasolt változtatások megvalósulnak, akkor azonban a vezetők jogai korlátozódnak, a hivatali dolgozók pedig elvesztik munkahelyüket.

A tanulmány szerzője szerint ez azonban pozitívum, mert a rendszer teljes körű bevezetése után

5-10 000 alkalmazott (jegyző, középvezető, ügyintéző, valamint egyéb személyzet) munkabére és közterhei megtakaríthatók.

Kiépítik helyette a Központi Ügyintézési Szolgálatot, ami tizedannyi alkalmazottat igényel, valamint

hátrányos helyzetű régiókba telepíthető, ahol alacsonyabb a munkabér igény

.

Több ezer ember munkahelye szűnhet meg-részlet a titokzatos dokumentumból, amit a lap tetején letölthet
Nyugat.hu

Minden eszközzel tagadni kell

A tanulmány szerint az önkormányzatoknak rossz tapasztalatai vannak az informatikai rendszerekkel, valamint így elveszíthetik az adatok tulajdonosi jogát. Ezek miatt nem valószínű, hogy a váltás felé hajlanának - ami egyébként sem kötelező. Azonban ha nem sikerül a 30-40 százalékos lefedettséget elérni, akkor a hivatalok nem szervezhetőek be a KÜSZ-be, így pedig költségek sem fognak csökkenni.

Az áttérést ezért különféle eszközökkel támogatnák, de a jelentés szerint a legfontosabb az, hogy a polgármesterek a hivatalok kitelepítéséről és a központi felügyeletről ne tudjanak.

A dokumentum szerint titkolni kell a munkahelyek megszűnésének terveit
Nyugat.hu

Idén már jön a második szakasz

A tanulmány tartalmaz egy évekre lebontott tervezetet is, ami szerint 2015-ben az ASP országos előkészítése zajlik, valamint a hivatali feladatkörök átadása kormányablakoknak. Idén már a következő szakasz jön, amiben az ASP-t közbeszerzési programmal fogják kiegészíteni és igyekeznek a hivatali tevékenységeket szűkíteni.

A KIFÜ (Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség) januárban valóban benyújtotta az ASP 2 projekt támogatási kérelmét, aminek egyik célja, hogy a rendszert országosan is kiterjesszék. Ez azonban nem támasztja alá a jelentés valódiságát.

A belügyminisztérium a 444.hu megkeresésére azonban csak annyit közölt, hogy ők is a hírekből értesültek a tanulmányról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet