Igaz, azért sajnos már hiába. Aki kicsit is átlátja a hazai médiaviszonyokat, az tisztában van azzal, hogy sajtószabadság már jó ideje nem létezik abban a formában, ahogyan régen ezt a fogalmat definiáltuk.
Csak ma már nem a letiltás megy, illetve a fekete Volga a ház elé: a látványos, autoriter húzások helyett közvetett és körmönfont ellehetetlenítések zajlanak, amiből az utca embere nem feltétlenül ért vagy lát sokat.
Egy kívülről alig érzékelhető nyomásgyakorlásból szárba szökkent öncenzúra, egy kis tekerés a hirdetési piaci viszonyokon, és máris a hatalomnak áll a zászló.
Az Indexet egy évtizeden át igyekezett megtörni az Orbán-rezsim. Csoda, hogy eddig bírták, és szörnyű, hogy tényleg elérték a hatalom emberei, amit akartak.
Ma sokezer utca embere vonult az utcára Budapesten fél 7 után, az (egykori) Index.hu szerkesztőségétől indulva - igaz, a mai sokk ellenére, vagy éppen azzal együtt feltűnően csendesen.
Ahogyan meg is jegyezte az egyik vonuló már a tizedik percben, talán kéne legalább valami “ szabadsajtót, szabadindexet.” Túl sokáig azért nem is kellett erre várni, de a helyzetről sokat elárult, főleg akkor, amikor a Margit híd magasságában hátrébb sorolódtunk a menetben, hogy a hangadók leginkább a főszervező momentumosok voltak.
Eleve lehangoló volt, hogy megint pártzászlók alatt-mögött kellett menetelni. Hogy nem bírták nem a MoMósok megszervezni, hogy nem bírtak a DK-sok otthon maradni, hogy nem bírtak a Jobbisokos nem odaőgyelegni a civilek közé. “Mit olvasunk? Indexet! Mit nem olvasunk? Origót!” - jó hallani, de nem politikusoknak kéne ezeket kántálniuk.
Néha azért felpislákolt egy-egy kedves geg, ami jobb szájízt varázsol a letargiába: például az idősebb úr, aki a várba felfelé gyalogolva egy lépcső szélén üldögélve időközönként odakiáltott a tömegnek:
ötezerkétszáz!
Ez az addig számolt embermennyiséget jelentette.
És ekkor mögöttünk még annyian jöttek, mint amennyien előttünk mentek.
Vagy ott volt a kis köröcske, akik viccesen arra budították a társaság egyik tagját képező whippet fajtájú ebet, hogy keresse meg az ellopott TAO-pénzt.
Az olykor egészen nyomott temetéshangulatú, a következő pillanatban egy nagy baráti kör visszafogott afterjének tűnő eseményen mindeközben feltűntek mindenféle újságírók, Indexesek (például a Szombathelyről elszármazott Szarvas, a lap grafikusa), régebben kivált Indexesek (a 444-es Szily László), de az egykori Index-alapító Uj Péter is.
Aztán feltűntek a mikrofon mögött az ellenzéki politikusok, akik beszédeket mondtak, akik nem azért nem vonzottak minket közelebb, mert halkak voltak messziről.
Legközelebb maradhatnának otthon a pártlobogók és pártpolitikusok is.
Ha lesz legközelebb.
(A cikk szerzője korábban a Nyugat.hu állandó újságírója volt.)
