Több halott egy budapesti hajóbalesetben

A Hableány egy másik hajónak ütközött és elsüllyedt.

Hárman meghaltak, amikor két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este - jelentette az M1 aktuális csatorna.

MTI

A Hableány elnevezésű sétahajón 32, főleg távol-keleti turista utazott és a kéttagú legénység - közölte a hajó tulajdonosa, a Panorama Deck.

Az MTI tudósítója azt jelentette a helyszínről, hogy a környéket teljesen lezárták, a vízi rendészet hajói, mentőhajók és tűzoltóhajók segítik a mentést. A Petőfi téren több rendőr-, mentő- és tűzoltóautót látott.

Korábbi felvétel a Hableány rendezvényhajóról. A hajó a Parlament közelében felborult 2019. május 29-én este.
MTI

A mentőszolgálat ügyeletese annyit közölt, hogy „14 egységgel” vannak a helyszínen. A mentést nehezíti, hogy erősen fúj a szél és nem szűnik a csapadék, nagy a sodrás is, amely a hajót is elsodorta. A vízi rendészet, mentőhajó és tűzoltóhajó is segíti a mentést.

„A hivatalos információk szerint a Margit híd közelében ütközött össze két hajó, az egyik elsüllyedt. Két fő személyzet és 32 utas volt az elsüllyedt Hableány nevű hajó fedélzetén, 18 ember hollétéről tudnak. 14-en biztonságban vannak, egy embert újra kellett éleszteni és 3 holttestről érkezett hír. 16 emberről nem tudnak, de nagy erőkkel keresik őket, a fővárostól délre is” – mondta el Németh Balázs, az M1 munkatársa a helyszínről.

űzoltók és rendőrök figyelik a Dunát a Lágymányosi hídról a Parlament közelében ütközés miatt felborult és elsüllyedt Hableány rendezvényhajó utasai után kutatva.
MTI/Szigetváry Zsolt

A tudósító azt mondta, nagyon erős a Duna sodrása. Ha valaki belesik, percek alatt messzire sodródhat el. Nem tudni pontosan, hol zajlik jelenleg a mentés.

Szamári Zsolt szakbúvároktató az M1 műsorában azt mondta: a protokoll alapján balesetkor először a személyek mentését kezdik meg a búvárok. Azt követően meg kell akadályozni, hogy az elsüllyedt vízi járművek további balesetet okozzanak. Azt is mondta, a tapasztalatok szerint körülbelül fél óra áll rendelkezésre a személyek kimentésére. Ez akkor lehet hosszabb idő, ha a hajótestben, zárt térben reked valaki.

Tűzoltó és rendőr figyeli a Dunát a Müpa előtti pontonról a Parlament közelében.
MTI/Szigetváry Zsolt

A mentést jelenleg nehezíti, hogy éjszaka van. Emellett a hőmérséklet és a folyási sebesség is nehezítő körülmény.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló