Több hullámban érkezhetnek a záporok, zivatarok augusztus 20-án

Elsősorban az ország északnyugati részén lehet számítani rájuk kedden.

A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható kedden, augusztus 20-án, de nagyobb eséllyel és számban az ország északnyugati felén alakulhatnak ki akár több hullámban is záporok, zivatarok a délutáni, esti órában - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfő délutáni videójából.

Az előrejelzés szerint a következő 36 órában Magyarország időjárását egy lassú mozgású hidegfront előtt érkező meleg-nedves szállítószalag alakítja, amely továbbra is kedvező feltételeket teremt záporok, zivatarok kialakulásához.

Hétfő este, késő este előbb a Dunántúlon, majd északon is erősebben megnövekszik a felhőzet és éjfélig ezekben az országrészekben záporok, zivatarok alakulhatnak ki, illetve érkezhetnek dél felől. Az Alföldön kisebb a csapadék esélye. Hajnalra többnyire 16-24 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet.

Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható, és nagyobb eséllyel és számban az ország északnyugati felén alakulhatnak ki akár több hullámban záporok, zivatarok a délutáni, esti órában. Ezek elsődleges kísérőjelensége a felhőszakadás lesz, de jégeső és viharos széllökés is előfordulhat.

Az előrejelzés szerint a Dunántúl északnyugati felén, kétharmadán, Pest vármegyében és környékén és az Északi-középhegység nyugati felén a legkedvezőbbek a feltételek csapadékgócok kialakulásához, míg az Alföld délkeleti, keleti részén erre sokkal kisebb az esély.

Az ismétlődő záporokból, zivatarokból kiemelten a Dunántúli-középhegység középső részén 50 milliméter feletti csapadékösszeg is előfordulhat, ami arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti. A késő esti óráktól fokozatosan csökken a zivatarhajlam.

Kedden az északias szél zivataroktól függetlenül is megélénkül, a csúcshőmérséklet jellemzően 28-35 Celsius-fok között alakul, a Dél-Alföldön ennél egy-két fokkal melegebb lesz.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás