A hálapénz adása és elfogadása január óta számít bűncselekménynek.
Több kórházban irodája is lesz a hálapénzzel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítására alakult csoportnak – számolt be vasárnap az RTL Híradó, az értesülést pedig a kormány is megerősítette a tévécsatornának.
Közölték azt is, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálaton belül működő „hálapénz kommandó” fő célja a bűnmegelőzés a betegek és az orvosok esetében is.
A hálapénz adása és elfogadása január óta számít bűncselekménynek. Egyelőre még csak a tervezés zajlik, de azt kiemelték, hogy a csoport nem nyomozóhatóság, ezért nem intézkednek, és a hangsúly a megelőzésen lesz. - idézi a 24.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!