Több mint 1600 drónt lőtt le az orosz légvédelem Moszkva körül

A moszkvai polgármester szerint ez volt az eddigi legnagyobb dróntámadás a főváros ellen.

A moszkvai polgármester szerint szombat óta több mint 1600 drónt semmisített meg az orosz légvédelem, ebből 450-et közvetlenül a főváros felé közeledve. Szergej Szobjanyin az akciót az eddigi legnagyobb Moszkva elleni dróntámadásnak nevezte.

Ennek ellenére több drón elérte a fővárosi olajfinomító területét, egy másik pedig egy lakóépületet talált el. A városban a polgármester szerint nem történt haláleset.

A Moszkvai területen már súlyosabb következményekről számoltak be: két ember meghalt, hatan pedig megsérültek az éjszakai támadásokban. Egy 21 emeletes lakóépületből mintegy 400 embert, köztük 70 gyereket kellett evakuálni – írja a 24.hu.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint ukrán drónok más oroszországi célpontokat is támadtak. A minisztérium egyebek mellett egy ukrajnai, nagy hatótávolságú drónokhoz kapcsolódó üzem raktárát, valamint odesszai és kijevi térségbeli létesítményeket említett.

A támadás különösen azért került a figyelem középpontjába, mert vasárnap tartják az orosz parlamenti választások utolsó napját. Szobjanyin szerint a dróntámadást a választások megzavarására időzítették, ezt az állítást azonban Moszkva közléseként kell kezelni, Ukrajna egyelőre nem kommentálta a támadást.

Címlapképünk csak illusztráció!


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek