Már több mint egy hónapja lélegeztetőgépen kezelik Csollány Szilvesztert. Az 51 éves volt olimpikon állapota egyelőre nem javul.
Csollány Szilveszter november elején kapta el
Lélegeztetőgépen van a koronavírusos Csollány Szilveszter 2021. December 07. 08:20 a koronavírust. Az állapota két héttel később fordult igazán súlyosra, ekkor szállították kórházba. Az pedig már december 6-án derült ki, hogy lélegeztetőgépre került.
A volt sportolót most az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kezelik. Családja nem sok információt közöl az állapotáról, a legutóbbi hírek szerint továbbra is egy speciális lélegeztetőgépen tartják.
A sportoló korábban több oltásellenes posztot is közzétett a Facebookon. Utólag azonban kiderült, hogy ennek ellenére beoltatta magát, mivel Ausztriában dolgozott egy kismartoni klubnál edzőként és ehhez szüksége volt a védettségi igazolványra.
Csollány Szilveszter így végül a Janssen egydózisú vakcináját vette fel, de csak két héttel azelőtt, hogy elkapta a vírust, így nem volt elég idő a védettség kialakulásához – írja az Index.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.