Több mint tízezer aláírást gyűjtött a KDNP egy nap alatt Lannert Judit miatt

Rétvári Bence, az ellenzéki párt frakcióvezetője nyílt levélben fordult a pedagógusszakszervezetek vezetőihez, álljanak ki közösen az oktatási miniszter három évvel ezelőtti, tanárokat érintő kijelentései miatt.

Több mint tízezer aláírást gyűjtött a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egy nap alatt Lannert Judit oktatási miniszter - három évvel ezelőtti interjújában, illetve a parlamentben megfogalmazott - tanárokról szóló véleménye miatt. Ezt a párt parlamenti frakcióvezetője tudatta a saját szombati Facebook-posztjához írt kommentjében.

Rétvári Bence közölte: nyílt levélben fordult a pedagógusszakszervezetek vezetőihez, álljanak ki közösen Lannert Judit tanárokat érintő kijelentései miatt.

Lannert Judit a Klubrádiónak adott, 2023-ban készült interjújában úgy fogalmazott: "probléma, hogy most tényleg pedagógusnak az megy, akinek ez a fajta oktatás, ami most van, testhez álló, és ezek valóban nem az önállóan gondolkodó, innovatív emberek".

Azt is mondta, hogy "azért olyan alacsonyak a tanárbérek, mert nagyon sok tantárgy van és nagyon sok kicsi iskola, és itt most a városi gimnáziumokra is gondolok, mert azok is sokkal kisebbek, mint az európai átlag". Úgy fogalmazott: "meg kell szüntetni a pazarló dolgokat, a sok tantárgyat, a sok kisiskolát"; "én az összes igazgatót leváltanám".

A KDNP frakcióvezetője mellékelte az a felvételt is, amelyen az oktatási miniszter júniusban a parlamentben a teljesítményértékelési rendszer megszüntetéséről szóló javaslat vitájában úgy fogalmazott: a mostani intézményvezetők erre nincsenek felkészülve, nincs meg hozzá az autonómiájuk, a szakmai felkészültségük és vezetői képességük.

Rétvári Bence közölte: ennyire sértő nyilatkozatokra "emberemlékezet óta nem volt példa". A KDNP-s politikus - aki az oktatásért is felelős belügyi tárca parlamenti államtitkára volt - rámutatott: az elmúlt években számtalan vitájuk volt a pedagógusok szakszervezeteivel, voltak sztrájkok, tüntetések, éles szóváltások, és valószínűleg a világ dolgai közül sokat másként ítélnek meg, de az fel sem merült, hogy ne adnák meg a tisztelet egymásnak.

Feltette a kérdést az érdekképviseleti vezetőknek, hogy egyetértenek-e a miniszterrel vagy elhatárolódnak tőle, elfogadható-e a kioktató hangnem a magyar pedagógusokkal szemben, illetve elítélik-e a miniszter kijelentéseit.

Álljanak ki közösen a tanárokért, tisztelje az oktatási miniszter a tanárokat, legalább ebben értsenek egyet! A szakszervezetek sosem késlekedtek kritizálni kisebb ügyekben is, ne mérjenek kettős mércével! - közölte.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet