"Rendhagyó feladatban segédkezett a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Járványvédelmi és Tudományos Kutató Intézet három munkatársa, akik több száz éve érintetlen kripták levegőjének bakteriológiai célú mintavételét és vizsgálatát hajtották végre a felújítás alatt álló kőszegi Szent Jakab-templomban tartott régészeti ásatáson, március 21-én" - olvasható a Honvédség hivatalos Facebook-oldalán, ahol több kép is látható az ásatásról.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!