Tömeges lemondás Simicska médiabirodalmában

A Magyar Nemzet, az MNO, a Hír TV és a Lánchíd Rádió vezetői lelkiismereti okok miatt nyújtották be lemondásukat, Simicska Lajost "kurvára meglepte" ez a hír.
Simicska Lajos Sárváron
Hegedűs Márta / Magyar Nemzet

Pénteken lemondtak a Simicska-médiabirodalom vezetői, lelkiismereti okokra hivatkozva, az Index.hu-nak sikerült elérnie Simicska Lajost, aki a következőket mondta:

"Maga is most olvasta a közleményt, hát én is. Kurvára meglepetésként ért, ezért ha megbocsát, akkor most leteszem, és megpróbálom kideríteni, hogy mi történt."

Az mno.hu-n ez a közlemény jelent meg:

A mai nappal a Magyar Nemzet, az MNO, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió alábbi vezetői lelkiismereti okokból benyújtották a fel-, illetve lemondásukat:

Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke,
Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője,
Élő Gábor, az MNO főszerkesztője,
Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese,
Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese,
Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese.

Hihetetlen, de nem a pénzről szól!

Simicska Lajos az Origonak elmondta, hogy az új reklámadó milliárdos terhet róna a médiaérdekeltségeire, de ez a háború mégsem a pénzről szól, hanem az elvekről. Simicska szerint Orbánnak csak a lojális médiákra van szüksége, ezért a kritikai hangvételűt és az ellenségest igyekszik ellehetetleníteni. Ez viszont Simicska nem hagyja, és annak ellenére háborúzik, hogy nem tudja, melyik fél fog előbb tönkre menni a harcban.

A Simicska-birodalomhoz tartozó médiáknak az eddigi összeg ötszörösét, tehát milliárdos nagyságrendű reklámadót kellene fizetnie a kormány tervei szerint. Simicska szerint Orbán kudarcot vallott az RTL Klubbal szemben is, de ahelyett, hogy ezt beismerné, inkább tovább erőlteti az ötletét, és próbálja szétteríteni a terhet a médiapiac kisebb szereplői közt.

Minden szál Orbán Viktorhoz vezet
MTI Fotó: Beliczay László

Simicska Lajos szerint Orbán Viktor három csoportba sorolja a médiaszereplőket: a kormányzattal teljes egyetértésben lévőkre, a kritikai hangúakra és az ellenségekre, a cél pedig az, hogy csak az első kategóriában lévők maradjanak meg a piacon, a többieket ellehetetlenítik.

A belharc totális háborúba csap át!

Csütörtök este a Népszavának Simicska azt nyilatkozta, hogy totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békülés jegyében valóban bevezeti az 5 százalékos reklámadót. A lap szerint Simicska azt mondta, hogy az 5 százalékos reklámadó kormányzati terve

újabb támadás a demokrácia ellen

.

A médiaháborúval való fenyegetéssel Simicska gyakorlatilag elismerte, hogy a lapjai, a tévéje és a rádiója nemhogy nem függetlenek, de tulajdonosként ő maga szabja meg, hogy milyen politikai irányt kell követniük. A Simicska-féle médiabirodalom vezetőinek mai távozásának a hátterében valószínűleg az áll, hogy nem akarják követni a tulajt ebbe az új háborúba.

Címlapkép: Hegedűs Márta / MNO

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet