A Fakuló hajnalpír Cosima Wagner (Liszt Ferenc lánya) és Friedrich Nietzsche elképzelt találkozását mondja el, vasárnap este felolvasóesten ismerhette meg a darabot a közönség. Mint várható volt, az érdeklődés és a darab végén a siker óriási volt, a közönség hosszan ünnepelte a "párost".
Szilárdi Béla személyesen konferálta fel a darabot az előadás elején, a függöny előtt foglalta össze az elképzelt találkozás megszületésének előzményeit. (Közben Törőcsik Mari morgolódott türelmetlenül jól hallhatóan a függöny másik oldalán: Most az egészet elmondja?)
A mű valójában egy – időnként narrátori magyarázattal (Mertz Tibor) és rövid zongorafutamokkal megtűzdelt – dialógus, melyben két idős ember emlékezik meg viharos múltjaik közös pontjairól, elsősorban Wagnerrel kapcsolatban. Valójában egy időskori randevúnak vagyunk tanúi, amelyben van bók, udvarlás, cinikus megjegyzés is szép számmal.
Törőcsik egy kifelé kemény, pikírt, de csupa szív idős asszonyt játszik, akit még mindig meg lehet hatni egy-egy szép szóval, elkésett szerelmi vallomással. Bármit is mond, bármilyen formában is vonja kétségbe Friedrich szándékainak komolyságát és képességeit, Friedrich nem sértődik, gyengéden hárítja el a legsértőbb megjegyzéseket.
Azért ő is megjegyzi: a legveszélyesebb játék feleségül venni egy nőt. A verbális csata végül konszenzussal végződik: "gyere ülj mellém, játsszunk négykezest".
A szerény díszlet, világítás illik egy felolvasóesthez, aminek sikerét a két művész neve már többszörösen is megalapozta. Eddig még sohasem játszottam a Weöres Sándor Színházban – mondja a végén Törőcsik. Majd fog – válaszolta erre Jordán. Így legyen – futott át sokak agyán a nézőtéren. Azt hiszem, ez jelenti az igazi sikert.
