Torokfájás elleni szerrel kezelték az orvosok, meghalt a bárányhimlős kisfiú

Most a Kúria is kimondta, hogy orvosi mulasztás miatt halt meg a gyerek.

Az eset még 2019-ben történt, amikor február 22. és március 1. között több orvos is kezelte a bárányhimlős kisfiút, akinek állapota folyamatosan romlott, miközben nem végezték el a szakma szabályainak megfelelő vizsgálatokat, végül egy rezidens torokfájás enyhítésére használt, vény nélkül kapható Tantum Verdével kezelte a súlyosan beteg kisgyereket, aki aztán meghalt - számolt be a 24.hu.

A lap úgy tudja, hogy az érintett intézmény a szekszárdi Tolna Vármegyei Balassa János kórház volt. A család beperelte az intézményt, amely nem ismerte el a felelősségét, és azt állította, hogy a szülők sérelemdíj igénye eltúlzott. Az ügyben eljáró bíróságok azonban a felperesek javára döntöttek, és ezt szentesítette a Kúria is.

A perben felkért szakértő véleménye szerint a folyamatosan köhögő, hányó és romló általános állapotú gyerek halála elkerülhető lett volna. A gyermeknél az elégtelen folyadékbevitel miatt folyadékhiányos állapot alakult ki, amely az egészségügyi tevékenység hiányával áll összefüggésben, nem a bakteriális felülfertőződéssel, tüdőgyulladással – állapította meg a szakértő, aki szerint „a folyamatosan köhögő, romló általános állapotú gyermeknél laborvizsgálatokat, mellkasröntgent és hasi ultrahangvizsgálatot kellett volna végezni az újabb láz megjelenésétől függetlenül azért, hogy differenciáldiagnosztikai szempontból a lehetséges szövődmények kiszűrhetők legyenek.”

A szakértő azt is megjegyzi, hogy amennyiben a gyermeknél elvégzik a gyakorlatnak megfelelő fizikális és diagnosztikai vizsgálatokat, valamint megfelelően figyelik a gyermek általános állapotát (oxigénszaturáció, pulzus, légzésszám megfigyelése és lejegyzése), és megkapja a megfelelő gyógyszereket, akkor "csaknem kategorikusan kijelenthető, hogy a gyermek életben maradt volna".

Az első- és a másodfokú bíróság, illetve a Kúria is erre az álláspontra jutott, és több millió forint sérelemdíjat ítélt meg a szülőknek és az elhunyt kisfiú két nagyobb testvérének.

Az érintett orvosok már nem dolgoznak a kórházban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló