Újabb saját dallal jelentkezett a szombathelyi Tóth Dániel, aki tavaly végigénekelte a karantént.
Tóth Dániel, aki végigénekelte a szombathelyi karantént 2020. May 12. 15:57 A fiatal tehetség ezúttal angolul énekel, a dalhoz készült videoklipet pedig Bécs belvárosában forgatták.
„Szerzeményem üzenete az, hogy ebben a felgyorsult világban próbáljunk meg több időt tölteni azokkal, akiket szeretünk. A refrénben ezt úgy fogalmazom meg, hogy a világ a feje tetejére állt, és az emberek nem találják a kiutat. Pedig csak annyi kellene, hogy néha letegyük a telefont és figyeljünk azokra, akik körülöttünk vannak” – mesélte lapunknak Dániel.
A We Can't Find A Way egyébként a HOTS könnyűzenei exportiroda Songlab nevezetű pályázatának keretein belül készült el, az NKA Hangfoglaló programjának támogatásával. Így pedig a dalt egy angol producer, Jake Gordon segítségével fejezhette be, aki többek között olyan előadók hangmérnöke volt, mint Emeli Sandé és JP Cooper.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!