A Tóth Gabit mostanában ért durva kritikák és gyűlölködő kommentek padlóra küldték az énekesnőt. Ő maga vallotta be nem is olyan régen, hogy lelkileg annyira megviselte a körülötte kialakult helyzet, hogy szó szerint belebetegedett. A Story magazin legfrissebb számában megkérdezett egy pszichológust erről, aki nagyon aggódik Tóth Gabiért.
„Ebbe tényleg bele lehet betegedni, ha nincs kezelve. A mostani helyzet tartós szorongáshoz, depresszióhoz, hangulatzavarhoz vezethet, sőt eljuthat a karrierje feladásához. Úgyhogy azt javaslom, mihamarabb keressen fel szakembert, aki át tudja segíteni ezen az időszakon.”
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!